Projekt neve: Actor's life - ifjúsági csere
Időpont: 2005. augusztus
Helyszín: Cagliari, Szardínia
Pályázó: TDM2000, Olaszország

Ifjúsági cserén résztvevőként most utaztunk első ízben, ezért teljes izgalommal és kiváncsísággal vártuk a nagyon jónak ígérkező nyárvégi mediterrán utazást.

A szervező csoport egy már tapasztaltnak számító, az ottani Egyetemen belül működő ifjúsági csoport TDM2000. A téma a színház és ami mögötte van, vagyis a színházi élet és a vele járó szerepek, karakterek hétköznapi élete. A program jól kigondolt és érdekes kísérlet egy nemzetközi, nagyrész Kelet-Európai résztvevőkből álló társaságnak, melyben tényleg egy másik szerepet lehet próbálgatni a nap 24 órájában. Jelemztervezőkre, újságírókra, színészekre, díszlettervezőkre osztott 45 fős társaság egy kollégiumban kapott elhelyezést, melyhez egy színházterem és egy kisebb menza kapcsolódott.

Igen, erre mondom azt, hogy ebben a programban több volt, mint amit a fáradt szervezőknek sikerült kihozni. A résztvevők lelkesedése sajnos, de jogosan alkalmazkodtak a passzív és gyakran unalmas, zárt helyen megtartott programokhoz. Sajnos elmaradt a következetes programstruktúra, mely vonatkozott volna a napi programok részletes meghatározására és a program végtermékére egyaránt. A résztvevők inkább egy öncélú rendezés színészei voltak, melyben az egyéni kreativitásnak szabtak leginkább gátat. Az egy kaptafára szervezett esti programok sajnos nem tudták oldani az étkeztetés és a programok és csoportmunka lebonyolításának hiányosságaiból származó fásultságot.

Az utazásból egyértelműen leszűrhető, hogy a csere a kialakított programon és a szervezőkön ugyan úgy múlik, mint a résztvevők hozzáállásán. A csere végén bemutatott színdarab minősége nem igazolta vissza, hogy a 10 nap alatt csak kétszer sikerült inspiráló környezetben programot szervezni. Pedig egy ilyen toleráns társaság megérdemelte volna, hogy kicsit jobban bemutassák nekik azt a gyönyörű szigetet és hangulatát.

Mindenek ellenére nagyon sok új tapasztalattal gazdagodtunk, de ne szépítsük utólagosan az akkori érzéseket. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, de többre számítottunk. Ilyen csere is van, mi tanultunk belőle.