2006. július 2-9 között rendezi Ljubljana-ban és Balatonalmádiban a szlovén mammut-diákszervezet, a SKIS a 'Make a Move!' elnevezésű ifjúsági cserét, amelyen 4 ország 6-6 fiatalja fog részt venni, témái pedig az európaiság, ifjúsági aktivitás és szervezés lesznek. A projekt során foglalkozunk majd az európai előítéletekkel és sztereotípiákkal is, mindezt szituációs játékok és dráma keretein belül, a résztvevők ötleteire és önállóságára építve. A program eredményeként egy olyan kiadványt állítanak össze a résztvevők, amely összegzi a négy ország fiataljainak gyakorlati ifjúságszervezési tapasztalatait és tippjeit.
A február 1-jei beadást követően már várjuk azokat a 18 év feletti tagok vagy még nem tagok jelentkezését, akik szívesen részt vennének a projektben. Mivel szűkös a létszámkeret, a szervezők szeretnének egy olyan csapatot kiválasztani, amely mind lelkesedéssel, mind a témához kapcsolódó tapasztalattal hozzá tud járulni egy tartalmas és informatív cseréhez.
A pályázatot jelenleg is készíti a szlovén partner, Peter Cernuta, tőlünk pedig Czibik Márta fog részt venni a lebonyolításban.
Új fejlemény: a szlovén partner némi adminisztrációs hezitálás után végül a márciusi beadási határidőre fogja tudni beadni a pályázatot. A program és a dátumok változatlanok.








