Csak egyesületi szinten jegyzett írás!
Mikor hallgattam a főnököm eszmefuttatását január környékén, hogy el kell indulnunk az önkormányzati választáson, megvallom, nagyobbrészt elengedtem a fülem mellett. Éreztem, hogy nemsokára el kell határoznunk, merre tovább, de az ő ötletét azért erősnek éreztem. Aztán amikor április környékén ráhangoltam magam, hogy oké, végső soron erről szól a demokrácia - a civil szektor mozgástere szűkreszabott, ha az egész politikai rendszer önkormányzati szinten  nem változik meg gyökeresen - a főnököm csak annyit mondott: "Nagypályán kell játszani, kispályán csak a kicsik passzolgatnak." Két hét telt el, mire öszeállt a kép, mennyire igaza van. Innentől kezdve teljesen logikus rendszerré állt össze a probléma és megoldása. Ez segített, hogy a Keret Egyesülettel kapcsolatos dolgokat is tisztán lássam, azaz lássuk. Igen, kompetenciakörünk túllépte a civil szervezetek működési hatókörét. Az elkövetkező napokban sok írás fog megjelenni, hogyan jutottunk el eddig a pontig és szeretnénk elérni, hogy aktív párbeszéd alakuljon ki az egyesület tagjai között.

Ma így látjuk: elkezdtünk szisztematikusan kidolgozni egy forgatókönyvet, melynek vége, hogy a Keret egyesület koordinálásával a győri civilek polgármester-jelöltet állítanak, valamint képviselőjelölteket delegálnak. A munka, amit megkezdtünk két komoly szakember segítségével folyt eddig, két konzultáció keretében. Komplett változást szeretnénk elérni, ehhez partnereket gyűjtünk, programot fogalmazunk és érdekeltségi köröktől függetlenül a választópolgárok elé terjesztjük. Ez a projekt nem a Keret Egyesület projektje, ezt tükrözni fogja a kommunikáció és egy új közös civil platform is. A projekt az önkormányzati választásig tart, jelenleg költségkeret nélkül, a csapathoz csatlakozó személyek civil energiájából táplálkozik. Természetesen erős átfedés lesz a jelenlegi Keret tagsággal, de ez a projekt mindenkit érint, aki komolyan gondolja a tényleges  változást, a szakszerű önkormányzatiság szükségességét.

Részletes forgatókönyvet dolgoztunk ki, szigorú határidőkkel, felelősökkel, melyeket nemsokára leközlünk a weboldalunkon. A Skicc 3.0-ig meg kell határoznunk, ki szeretne résztvenni ebben a projektben. A projekt része, hogy a választási program főbb pilléreit meghatározzuk, melykhez munkacsoportokat szervezünk.

Célként fogalmaztuk meg, hogy kidolgozunk egy programot, mely a város és régió hosszú-távú starégiájaként  alternatívát és projektjavaslatokat nyújt egy prosperáló, modern Győr megvalósításában.

Itt az ideje, hogy szétválasszuk a Keret Egyesület civil tevékenységét és az önkormányzati szerepköröket. Így a Skicc 3.0 programon bemutatásra kerül egy pályázati anyag, mely az egyesület 2007-es civil munkájának sikeres megvalósításához járulhat hozzá.

Kedves Tagság, komoly nyár igérkezik kibontakozni. A felősséget, mint a városért tenni akaró civileknek most fell kell válalnunk! A Keret felvázolja a változás ívét a korábban a Győr 2010 pályázatra kidolgozott programra támaszkodva, amihez várja civilek és civil szervezetek javaslatait és támogatását.

A "Civilt a házba!" program elkezdődött.