Bringázni jó, bringázni okos, bringázni kell! Talán így lehetne legjobban kifejezni az egyesületünk nagy közös szerelmét. A városi közlekedés kétségkívül leghatékonyabb és legbölcsebb formája. Ezért használni kell, ezért népszerűsítenünk kell! Életünk egyik TV műsorába is úgy kerekeztünk be február környékén, mire a szerkesztő kisasszony, aki éppen az ajtóban állt, megjegyezte: "Ahh, végre itt vannak a bringás srácok!" A cycling city elnevezésű kezdeményezésünk a városunkban található "hülye kerékpáros megoldásokból" született. Ezek tartalmazzák a körforgalomban történő kerékpársáv elhelyezést, a használhatatlan kerékpártárolókat, a belvárosi kerékpársávokat, az átgondolatlan kerékpárútkoncepciót, a népszerűsítési programok hiányát.

De ebből még nem lenne projektötlet, ezért mindezt kifordítottuk, fonákjára helyeztük, azaz minderre megoldásokat keresünk és javaslunk. Számtalan külföldön bevált egyszerű és ésszerű megoldást próbálunk bemutatni, ismertetni, komplex programokat létrehozni. Ehhez kapcsolódóan a Kulturális főváros pályázathoz bemutatott Rábaparti és Dunaparti át-, illetve bevezető kerékpárutak nyomvonalának kidolgozása.

Felhívjuk a figyelmet, hogy érdemes kilátogatni Bécsbe, Berlinbe. Nézelődni, használni az ottani rendszert, és példát venni a már jól bevált módszerekről, szemléletről. A projekt fontos része, hogy átadjuk az első civil kezdeményezésből származó jól használható kerékpártárolót és azt a koncepciót, mely segíti a diákok számára a bringával az iskolába program sikeres megvalósítását.

A projekt része az országos koncepciók tárgyalásán történő részvételt, társszervezetekkel történő partnerség kialakítását, kerékpáros túrák szervezését, EU-s kezdeményezésekben megvalósuló projektek hazai bevezetését.

Bringapolisz - a Föld napján

az egész szervezési folyamat, maga a munka nagyon felemelő volt. a szórólaposztás közben döbbentem rá, a bringások minden külön tuningolás nélkül is közösséget alkotnak. nem kellett magyarázni, bringás vagy te is én is, minden stimmel.

volt szerencsém megkapni az első táblák egyikét még nagyon az elején. cilkótól keróztam haza kezemben a táblával, a lépcsőházban ajtónyitás közben [szerencsétlenkedek a brinyesz, a tábla, meg az ajtó között vacilálva, hogy most melyik kezemmel melyiket fogjam] pont jött két lurkó. hátranyújtottam nekik a táblát, hogy: megfogjátok kicsit míg kinyitom az ajtót? elvették és szinte azonnal: jaaa, bringapolisz? ezt vágom, tuti tök jó lesz, gyere el!... mosolyogva mondtam: ott leszek.

a baross úton a sok lezárt bringa, táblás-nemtáblás, egy fél napra...nagy geg volt és nagyon is működött szerintem.

aztán persze ahogy közeledett a nagy nap, úgy jött a [ennyi program után nyugodtan mondhatom] már megszokott 'program előtti para', hogy hú, meg hó, meg mi lesz ha ez meg az, meg amaz... jöttek a tippek [naná, hogy tippelgettünk] hányan is leszünk... ilyenek voltak: 100, max 200, 500, 800, 1000+ <- ez persze ultraoptimistának hatott, hihetetlennek.....

és végül eljött a nagy nap. szikrázó napsütés, para 1 elmúlt [para 1: zuhogni fog az eső]... kettő körül kikarikáztam a hiperteccsó parkolójába, nehogy lemaradjak valamiről... fél három körül már erősen bizsergett minden porcikám, ugyanis minden egyes zöldnél húsz-harminc pedáltestvérből álló csoport karikázott a parkoló irányába. [para 2: nem leszünk sokan - elmúlt] nem is volt kérdés hova tartanak, így [a parkoló bejáratában állva] mindenkinek csak odakiáltottam: sziasztok, a leghátsó parkolóban van a gyülekező... egészen a startig nem mentem hátra, bevallom direkt, mert hirtelen akartam látni amit addig csak becsülgettem a bojok számából és méretéből. aztán szól a vókitóki: 'gyertek vissza, start hamarosan'... hátragurultam és azonnal sokkot kaptam! rengeteg, ahogy mondom rengeteg bringás tekintet nélkül nemre, korra, stílusra...egy közös: bringa

hirtelen szervezői jajjmicsinájjunk: úristen, nagyon sokan vannak, hogyan vezetünk végig ekkora tömeget az útvonalon ilyen kevesen?! [kb 30 fő szervező, illetve segítő].... a parkolótól az aluljáróig hüledeztem: atyaég, mennyi ember, neszakadjle, zárkózzfel, tekertekerteker... néha túlzásba is vittem... az autósok leginkább bambán, néhol mérgesen nézték a hömpölygő bicajosfolyamot, nagy általánosságban jól tűrték a cirka 20 perces forgalomstoppot. iszonyúan aggódtam...

az aluljáróban valahogy megnyugodtam, mindenfelé ismerősök, vagy nem is tudom, valahogy a nagy parából átestem a másik oldalra, nyugalom árasztott el, elégedettség-érzés, elkezdtem lazítani, igazán élvezni a helyzetet, óriásiak vagyunk, húdemekkorák, és ez el se múlt még napokig.

a belvárosi szakaszon felhőtlen boldogsággal gurultam végig, a parkolóban rövid időre megtorpant a lendület, de az üvegesnél [a közeli hozzátartozókkal oltottuk kicsit a szomjunkat mielőtt a gyepre átballagtunk] már hihetetlenül elégedett és boldog voltam, hogy minden ilyen jól sikerült, hogy ennyire megtérült a nem is annyira rengeteg befektetett energia... az egész afteron, az üvegesnél, a rómer mellett, a rómerben, nagyon boldog voltam, hogy mindennek része lehetek. nagyon köszönöm.

közvetlen az aluljáró után szent istván út, rendőrautó keresztbe, páran jövünk a végén, szállingóznak még mögöttünk ezért tartjuk még a többszáz méteres kocsisort, mikor az ádi így: na boros? gondoltad volna, hogy a szent istvánon feltartod az autóforgalmat és közbe rád vigyáz a rendőr?... :)

hatalmas érzés [volt] az egész, az első ódonos találkától gyakorlatilag a mai napig... ...halvány mosoly ül ki még most is az arcomra, ha meglátok egy küllőkártyát vagy egy matricát egy kerón valahol.

jó sokat írtam, röviden összefoglalva ez volt az első programunk, amikor azt éreztem:
tényleg van értelme a munkánknak!

‹ Bringapolisz 1.0felBringaútvonal az égből nézve ›