2007. február 13. 16.00 órára volt megbeszélve Bécsben az Europaforum Wien irodájában a találkozó, amitől sokat vártunk és utólag bebizonyosodott, hogy várakozásaink nem voltak alaptalanok. Kedves, barátságos fogadtatás Bécs belvárosában, ahol a parkolással értelemszerűen semmi gondunk nem akadt. Az Europaforumwien-nel még decemberben vettük fel a kapcsolatot teljesen magán vonalon. Részletesen bemutattuk elképzelésünket a nyugat-magyarországi civil hálóval kapcsolatosan.
2007. február 13-ra sikerült időpontot egyeztetnünk, ami érzésünk szerint nagyon megfelelőnek bizonyult, hiszen már konkrét eredményekről tudtunk beszámolni a győri fórum alakulásáról, fogadtatásáról, céljairól, elképzeléseiről. Fontos kiemelni, hogy rengetek kérdéssel, de jól felkészülten érkeztünk a megbeszélésre. Legfontosabbnak azt tartottuk, hogy megismerjük az osztrák modellt, az elképzeléseiket és a jövőbeni terveiket. Az elkészített előadásdiáinkon a győri fórum alakulásához vezető legfontosabb lépéseket hangsúlyoztuk.
A barátságos és nyitott megbeszélés közel másfél órán keresztül zajlott, rengetek információval és tapasztalattal gazdagodtunk. Legfontosabb eredményként értékeltük, hogy őszintén elismerték eddigi erőfeszítéseinket és kifejezték szándékukat, hogy a kapcsolatot szorosabbra fűzzük a jövőben, illetve informáljuk egymást tevékenységeinkről. Ennek a felkérésnek örömmel eleget teszünk.
Jó érzéssel töltött el bennünket az osztrák fél nyitottsága és a megbeszélés eredményessége. A megbeszélés részleteiről a győri fórum következő (2007. február 16. 16.00) találkozóján részletesen beszámolunk.
A győri fórumot Pannonhalmi Miklós (SZITE), Kiss Gergely (Keret Egyesület) valamint Kobrizsa Ádám (Keret Egyesület) képviselte.
A bemutatott előadás csatoltan található.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Forum_gyor_europaforum_wien_20070213.pdf | 681.08 KB |
- kobrizsa blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges









