A Sziget Kulturális Szervezőiroda (továbbiakban: Iroda) pályázatot hirdet civil szervezetek, valamint a civil társadalommal együttműködő közszolgálati intézmények számára a Sziget 2007 fesztivál (2007. augusztus 8. - augusztus 15.) programhelyszínén, a Civil Szigeten való megjelenésre. A 2007-es évben száztizenöt szervezet részére tudunk helyet biztosítani a Civil Szigeten.
Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő - szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények, amelyek tevékenysége elsősorban a 15-24 éves korosztályok részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
Pályázni tehát olyan programokkal lehet, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét és törekszenek a "szigetlakók" aktivizálására, a programokba való bevonására.
Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, szerveződések.
A Sziget Kulturális Szervezőiroda a nyertes pályázók részvételéhez, és a Civil Szigeten megvalósítandó programjához szükséges alap technikai és fizikai feltételeket biztosítja (terület, sátor, áram, alap bútorzat).
Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy 2007-ben a pályázó megjelenéséhez, programjának megvalósításához szükséges belépőjegyeket az Iroda kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli. Szakmai napijegy 6300 Ft, szakmai hetijegy (hazamenős) 22500 Ft, szakmai hetijegy (ottalvós) 27000 Ft
A megvalósítandó programok költségei is a nyertes pályázókat terhelik.
Pályázatot lehet benyújtani:
a) Önálló megjelenésre, amely a fesztivál teljes időtartama alatt önálló sátorban, illetve az erre kijelölt területen megvalósítandó programra vonatkozik.
b) Részidejű megjelenésre, amely a fesztivál időtartama alatt nem teljes (egy-három) napos részvétellel kapcsolatos.
c) nagy számú jelentkezés esetén az Iroda önálló megjelenés helyett, részidejű megjelenést ajánlhat egyes szervezeteknek.
A pályázatra való jelentkezés határideje: 2007. április 15.
A pályázat elbírálásának határideje: 2007. május 20.
A pályázat elbírálása során előnyben részesül az a szervezet, amely programját a fesztivál látogatóinak aktivizálásával valósítja meg. Kedvező elbírálásban részesülhetnek azok a szervezetek, melyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani, programjukat több nyelven bonyolítják.
A döntésről minden pályázó e-mailben kap értesítést, a nyertes pályázókkal a fesztiválon való részvétel feltételeit tartalmazó megállapodást a velük történt személyes egyeztetést követően a Sziget Kulturális Szervezőiroda legkésőbb 2007. július 30-ig megköti. A megállapodásban a felek rögzítik a fesztiválon való részvétellel, a technikai feltételek biztosításával, a munkamegosztással és a tevékenységekkel kapcsolatos feltételeket.
Az Iroda a pályázat elbírálása során fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott programokat és a szervezet eddigi tevékenységeit, valamint a fesztivál célját, programját, lehetőségeit és adottságait a döntés során együttesen vegye figyelembe.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat és ezt követően a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció e-mailen folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, működő, rendszeresen figyelt e-mail cím. További információk, a pályázati online űrlap és nyilvános fórum a pályázattal kapcsolatban a www.sziget.hu/civilsziget oldalról elérhető pályázati rendszerben találhatók.
Kontakt:
Vidó Andrea
Sziget Kft.
vido.andrea@sziget.hu
Tel: 3720680
- kempelen blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges









beadjuk, vagy csak provokáció?
Felhívnám a figyelmet a következő mondatra:
"Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy 2007-ben a pályázó megjelenéséhez, programjának megvalósításához szükséges belépőjegyeket az Iroda kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli. Szakmai napijegy 6300 Ft, szakmai hetijegy (hazamenős) 22500 Ft, szakmai hetijegy (ottalvós) 27000 Ft"
ja, kiszúrtam én is.
pedig már azon agyaltam az elejét olvasva, h a kocka is beadhatná.
de valljuk be, a jegyár egy kicsit antimotivációs fogás.
Mér mennyi a teljesárú? :o
José Alvarez Sanchez Vicario Armanthe Santhe