Az ifjúsági csere a Youth program egyik legnépszerűbb eleme. Ezt a típusú programot egy 8-10 napos, fix helyen lezajlódó táborhoz tudnám leginkább hasonlítani. Nem a szó klasszikus értelmében vett csereprogramokról van szó. A több európai országból érkezett fiatalokból összeverbuválódott csapat leginkább angolul kommunikál, de lehet más közös nyelvet is választani.
Legfőbb elemük, hogy két előre meghatározott téma körül zajlanak a programok, amik lehetnek környezetvédelem, média, kultúra, stb.
A program során a közös munkából valamilyen eredményt kell produkálnunk, ami lehet pl. egy színdarab, egy újság, egy előadás, stb.
A program kidolgozását az Európai Unió alapvetően Ránk, fiatalokra bízza, így a megálmodott ötleteinket máris programtervekbe lehet gyúrnunk és máris előkészíthetjük a pályázati anyagot.
Ezután kell keresnünk külföldi partnereket, illetve egy szervezetet, aki beadja a pályázatot. (Ez lehet pl. a Keret Egyesület is, de semmiképpen nem a Sulitok. Természetesen ehhez is van segítség egy partnereket tartalmazó adatbázis formájában.
A programunknak bár sok kritériumnak kell megfeleljen, ha ügyesek vagyunk akkor nem veszik el belőle a jókedv. Az tény, hogy nem szórakozásra adja a pénzt az EU, de meglátjátok nagyon jó dolgokat ki lehet hozni egy programból, amit szinte teljesen az EU finanszíroz.
És ezidáig csak az általunk szervezett programokról beszéltem. Ha egy külföldi szervezet ezt a folyamatot végigviszi és megnyerik ötletükkel, vagyis a projektjükkel a támogatást, akkor bizony mi utazhatunk külföldre hozzájuk szinte teljesen ingyen. Feltéve, ha kapcsolatban állunk a szervezettel.
De ne izguljatok, nagyon sok program van, ami várja jelentkezéseteket.
Itt találjátok a már megvalósult projekteket, amiből könnyen ki tudtok csemegézni jó pár ötletet biztosan.
Ha bármi kérdésetek van, jelezzétek! Szívesen segítünk mindenben! Vagy egyszerűen írjátok meg az ötleteiteket az oldalra!
- Nyomtatóbarát változat
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges








