Kedves Civil Barátunk!
2007. augusztus 29-én 18.00 órától egy rendhagyó vacsorát szervezünk a Katalin Kert Vendéglőbe. Egy olyan estet, ahol reményeink szerint azok a győri és nem győri lakosok jönnek el, akik felelősséget éreznek a városuk és a régiójuk iránt.
Olyan Civilek, akik komolyan gondolják, hogy csak hosszútávú befektetésekkel, felelősségtudatos tettekkel lehet előmozdítani városunkban a XXI. sz-i nyitott és európai közélet kialakulását. Kulturált párbeszéd kell, nyitott vitatér, ahol mindenki elmondhatja a véleményét és elkötelezheti magát olyan programok mellett, melyeket fontosnak tart környezete pozitív alakítása érdekében. Ez a Győri Fórum.
Miről lesz szó? Miért a Keret Egyesület vállalta magára ennek a kezdeményezésnek a szervezését?
Azért, amiért a Keret Egyesület lelkesen beszállt és munkájával segítette az Európa Kulturális Fővárosa 2010 pályázat győri anyagának elkészítését. Akkor sem mondtunk mást, mint most. Párbeszédet, cselekvést sürgettünk, hogy az akkori Önkormányzat nyisson a lakosság felé, hogy foglalkozzanak az ifjúsággal, támogassák a civil közéletet, mert csak abból lehet hosszú távon építkezni. Csak ebben az esetben van esély arra, hogy ne költözzön el a fiatal generációnk, akik nem találnak kreatív kihívást és lehetőséget kibontakoztatni sok esetben a fővárosban és külföldön megszerzett tudásukat.
A Keret Egyesület elérte teljesítőképességének határát, sok olyan szervezettel közösen, akik tényleg hittek az aktív állampolgárság "intézményében". A Keret Egyesület az elmúlt 4 évben bizonyította, hogy partnerségben képes megvalósítani nemzetközi, vagy egész várost megmozgató programokat. A Keret Egyesület soha nem kért és kapott politikai oldalról támogatást, így maradhatott meg ténylegesen független, európai módon gondolkodó szervezetnek, melynek tagjai elfáradtak és türelmetlenné váltak egy "10 év múlva lesz majdcsak valami változás" illúziójába kapaszkodni.
Most kell tenni, most kell valamit csinálni párthovatartozástól függetlenül, hogy a tényleg aktív kezdeményezések átalakulhassanak európai módon finanszírozott és támogatott intézményes civil pillérekké. Csak ezek a civil szervezetek láthatják el a jövőben azokat a feladatokat, melyek most a már korszerűtlen és lassú állalmigazgatási rendszerhez tartoznak. Így maradhat esély a fiatal generációnak, hogy idehaza tevékenykedjenek és éljék ki alkotó energiáikat.
A Forum Wien mintájára megálmodott győri modell is ezen kérdéseket feszegeti olyan prominens emberek vezetésével, akiknek van lehetőségük az ilyen jellegű kezdeményezések konkrét támogatására. Ehhez viszont átlátható és megvalósítható stratégiára és projekttervekre van szükség.
Mindezeket kitaláltuk, mindezeket bemutatjuk egy pohár bor mellett a vacsoraasztalnál.
- kobrizsa blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges









nos, milyen volt?