2 hónap szervező munka és lebonyolítási feladatok után egy igazán hálás feladatunknak teszek még eleget. Eljött a nagy beszámoló ideje, a számvetés, a mi-hogy-volt, jó-volt-e-úgy, mit-kéne-máshogy, mit-hogyan-máskor.

Először is szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, aki az előkészítésben (külön köszönet Tóth Undergrond gerilla Péternek), a szervezésben, vagy a lebonyolításban segédkezett, azoknak a cégeknek, intézményeknek és civil szervezeteknek és a médiának, akik vállalták, hogy energiáik egy részét egy igazán fontos eszme gyakorlatba ültetésére szánják.

Fontos megjegyezni, hogy a programok megvalósulását egy igazi csapatmunkának köszönhetjük. Végre az elejétől a végéig, állandó egyeztetés mellett szerveztük az eseményeket. Külön köszönet Boros Kollégának, aki a nagy nyári szabadságolás idején ismét az Egyesület web-oldalának frissítésére áldozta a szabad idejét. Jó volt látni, hogy szeptemberben már on-line munkában folyt a szervezkedés, a legfrissebb információk mindig elérhetőek voltak. Sikerült több szerző tollából közel 50 bejegyzést produkálnunk a bő egy hónap alatt.

Nagy fába vágtuk a fejszénket, de sikerült majdnem minden tervezett programelemet megvalósítanunk fennakadások nélkül. A szervezés minőségében még fejlődnünk kell, de megállapítottuk, hogy az Egyesület történetének legnagyobb szabású programját sikerült lebonyolítanunk sikerrel. A város még mindig nem kezelte a program súlyához mérten a "saját" rendezvényét, mégis kategóriákkal hatékonyabb volt az együttműködés, mint eddig bármikor korábban. A pénzügyekről röviden: A program teljes költségvetése MINDENESTŐL: 400.000 Ft volt, amihez még érkeztek szponzorációval megoldott támogatások (külön köszönet a Vill-Korr, az RP Outdoor, és a LApándzsa, a Kisalföld Volánnak, LHB Security cégeknek). Sikerült pár rossz tapasztalatot is begyűjteni néhány cég és intézmény negatív hozzáállása kapcsán. A szervezésben külön köszönetet mondanék Miklósyné Bertalanfy Máriának, Czibik Péternek, Szombathelyi Patriknak, Winkler Ágostonnak és Nyilas Józsefnek.

Mi volt új és nehéz az idei program szervezésében és lebonyolításában?
- Egy egész hetes program szervezésének felvállalása
Egy hét, melyből két nap aktív programokkal volt fűszerezve. A felvezető napokon a Kisalfölddel együttműködve minden napra sikerült tartalmas és izgalmas információkat a lakosoknak eljutattni. (Ennek érezehető hatása volt. Sokan visszajelezték, hogy remek "sajtónk" volt. Tény, hogy civil rendezvény már rég kapott ekkora publicitást.)
-Bringatároló örökbefogadási akció
Nagy sikernek értékeltük a felvezető kampányként lebonyolított kerékpártároló örökbefogadást. Remek, országos visszhangot értünk el az akcióval. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez része annak a civil javaslatcsomagnak, amit áprilisban készítettünk. Jó hír, hogy mindezek eredménye egy olyan megállapodás megszületése, melyből reményeink szerint egy nemzetközi pályázati anyag készül. Erről részletesen nemsokára.
- Rajzpályázat
Már korábbi programként Nyilas Józsi kényszerpihenője miatt átvettük a rajzpályázat lebonyolítását
- Tömegközlekedés napja
Egy teljesen új elem integrálása a programba. Sok nehézséget és szervezőmunkát igényelt pl. a City-busz tényleges egy napos üzemeltetése. Nagyon fontos lépés volt a Teleki utca pénteki lezárása is. Winkler Ágoston és csapata igazán szép munkát végezett.
- Egész napos rendezvény és koncertek szervezése
Szuper minimális költségvetés, extra kihívások, végén öröm.
Köszönjük az Önkormányzat segítségét a színpad, hang- és fénytechnika megvalósulásának támogatásában. Rengeteg szervezőmunkát, egyeztetést igényelt a sok szervezet bevonása, de megérte. Ennyire sokszínű nap már rég volt Adyvárosban, ami civil és intézményi együttműködésben valósult meg.
- Új marketing és népszerűsítő kampány
Idén először egy meredek húzással egy óriásplakát volt a népszerűsítő hadjárat nehézlovassága. Gyakorlatilag a marketingköltségek teljes hányadát kitette, de szerintünk hatékony és jó húzásnak bizonyult. Tekinettel arra, hogy már áprilisban kiderült a kisméretű plakátoknak és szórólapozásnak sok és macerás energiavonzata van. Köszönet Pósa Viktornak, aki közel 24 óra alatt elkészítette a plakátot, és Csala Zsuzsának, aki támogatta a kihelyezés lehetőségével a megjelenést. Köszönjük az Illés Nyomdának a matricák szponzorálását.
- Kérdőívezés és regisztráció
Az Autómentes Napon sok-sok keretes tag gyűjtötte folyamatosan az információkat, ami nem is olyan egyszerű történet. Nemsokára kiértékeljük a kerékpáros közlekedés sel kapcsolatos véleményeket.

Észrevételek
- Jó döntésnek bizonyult a program belvárosból való kitelepítése. Remek helyszín és remek adottságokal bíró területet találtunk a programokhoz. Kicsit meglepett minket a városlakók erős passzivitása. Hisszük, hogy ez a rossz beidegződés, miszerint egyre kevésbé használjuk utcáinkat, mint életteret lassan változni fog.
- Örültünk, hogy túlnyomórészt győri tehetséges fiatalok nak tudtunk koncert-bemutatkozó lehetőséget biztosítani.
Örültünk a nagyon sok gyerek részvételének, és a kerékpáros felvonuláson tanusított kulturált viselkedésnek.
- Nehéz feladatnak bizonyult egy ilyen komplex és újszerű programnak, mint az Európai Mobilitási Hét az üzenetét kommunikálni. De úgy érezzük, hogy aránylag jól sikerült.
- Egy ilyen komplex program szervezése és sikeres lebonyolítása megköveteli, hogy ne kizárólag civil önszorgalom működtesse. Már csak a személyes felelősségvállalás (felvonulás, programok), a rengetek időráfordítés és az egyéb költségek miatt is. Büszkék vagyunk, hogy ez a sokszínű program megvalósult. De a későbbiekben csak egy sokkal korábban megkezdett szervezői munkával, a város költségvetésébe beépített, lényegesen nagyobb keretből finanszírozott program lehet sikeres és előremutató. Számos lehetőség és kitörési pont van az eseményben, mind kulturális, mind oktatás és nevelési, valamint városfejlesztési szempontból. Reméljük felismerik a vezetők és a városlakók ennek jelentőségét. Mi bízunk benne és természetesen örülünk, ha további előmozdulások lesznek a környezettudatos városi közlekedés területén.