Kerékpárút

Győr Város Önkormányzatának pályázatához partneri együttműködésünket adtuk. A pályázat nyert, bringaút épül. Levelet kaptunk, (lájf).

Kerékpárút Győr-Gyirmót között, a 83. sz. főút mellett

A 83. sz. főút melletti kerékpárút építésének igénye már régóta szerepelt a város fejlesztési terveiben. A kerékpárforgalom jellegét tekintve több, igen eltérő csoportot figyelhetünk meg, így találkozhatunk túrázókkal, munkába járó bringásokkal, vasárnapi családos sétabiciklizőkkel. A "hivatásforgalom" mellett az ún. szabadidős kerékpárforgalom, a turizmus is számottevő, hiszen a térségbe települt kereskedelmi létesítményekhez illetve a városba munkába járók mellett az új szabadidő központokhoz irányuló illetve a Balatonhoz kerékpárral közlekedők száma is jelentősen megnőtt.

Győr és Ménfőcsanak között kerékpáros közlekedés biztonságos feltétel rendszere az elmúlt években kiépült. Az elkészült rendszerből kiindulva, ahhoz csatlakoztatva készítette el a HIDRO-PLAN Kft. a megvalósításra tervezett kerékpárutat, melynek alapjául a JEL-KÖZ Mérnökiroda Kft. tanulmányterve szolgált. A megvalósításra tervezett kerékpáros közlekedés nyomvonala a következő - a Királyszéki út mellett már meglévő kerékpárúttal a 83. sz. főútig a Metró áruház előtti ún. "E" jelű út kisforgalmi út mellett vezetve éri el a METRÓ áruház főút felőli oldalát, melynek kerítése mellett haladva a Malom úti csomópontnál kerül átvezetésre a már meglévő sárga villogó védelme mellett, ezt követően a főút északi oldalán tovább vezetve éri el a Ménfői út csomópontját. A kerékpárút szélessége 2.60 m-re tervezett, teljes hossza 2.362,83 m.

A kialakuló rendszer jó színvonalon biztosítja majd a Gyirmóti városrész szerves közlekedési kapcsolatát a Győri városmaggal, a nyomvonal távlatában fejleszthető.

Köszönjük az Egyesület pályázathoz nyújtott támogatását és bízunk benne, hogy a jövőben minél több ilyen sikerben lesz részünk.

További kellemes kerékpározást kívánunk!

Győr MJV Város Polgármesteri Hivatal
Stratégiai-Városfejlesztési Osztály
Stratégiai-Tervezési Csoport