Minden szentnek maga felé hajlik a keze, mondja a mondás. Egy kicsit erre a történetre is igaz.
Ott kezdődött minden, ha még emlékezik rá valaki, hogy a tavalyi Mobilitási Hét kapcsán kerékpártárolók örökbefogadását terveztük. Össze is jött 20 darab, amiből párat ki is helyeztünk a pályaudvar mellé.
Aztán elfogyott a lendület és érdekes módon a fogadó oldalon is lelohadt a lelkesedés. Így van jónéhány elfekvő, Eu konform kerékpártárolója az egyesületnek. Ebből adományoztunk most négyet az Under the Bridge szórakozóhelynek.
És itt jönnek képbe a szentek meg a kezek. A Bridget 2008. január 1-től a Széchenyi Egyetem üzemelteti. A felújítási munkák végeztével itt működik majd az egyetem klubja és ide költözik át az eddig mostoha körülmények között működő egyetemi csónakkölcsönző is. (Ne felejtsük el, hogy az épület eredeti rendeltetése szerint csónakház volt.) És az Apáczai is itt rendezi a heti bulijait. Az egyesület tagjai közül sokan vannak, akik ilyen-olyan módon kötődnek a város felsőoktatási intézményeihez. Innentől átmegyünk fiktívbe:
Langyos tavaszi szellő simogatja majd az arcunkat, miközben az év első jeges kávéját szürcsölgetjük a teraszon. Majd beugrunk a kenuba és evezünk egy keveset a Mosoni-Dunán. Mondjuk a Szúnyog-szigetig meg vissza. Közben a kerékpárok biztonságban pihennek a vastag acélcsöveknek döntve...
Úgy gondoltuk ennyit megér a dolog.
- kempelen blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges










A dolgokhoz annyi hozzátartozik, hogy a lefúrás ára nem kevés, ehhez pénz kell, ami rendelkezésre is állt, csak aztán végülis az Önkormányzat úgy "intézte", hogy még mindig előfinanszírozza az Egyesületünk a Mobilitási Hét programját. Szomorú történet.
Természetesen tavasz elején kitesszük a maradék tárolókat!
"még mindig előfinanszírozza"
zsíííír. hajrá civilek, cinájjatok programot a zönkormányzatnak, megéri!
igen, hianyoltuk is oket, koszi a tajekoztatast.
Jogos, bocsánat!
Az Önkormányzat előtt keresztbe lesz. :-)
Én csak dícsérni tudom a tárolókat, a vasutállomásnál elhelyezetteket kényelmesen és biztonságosan tudom használni az utazásaim során, sőt egy egy éjszakát is átvészelt már a biciklim, talán a taxisok jó biztonsági őrök azon a helyen.