A győri fiatalok érdeklődése és lelkesedése kísérte a múlt hét csütörtökön megrendezett Diákújságíró Találkozót. Félig már jár úton haladunk előre: a munka egy pár éve felmerül együttműködés megvalósítása és kibontakoztatása kapcsán kezdődött. Igyekszünk a Gyermekek Házába ifjúsági programokat is szervezni, és ennek egyik sikeres formája a negyedévente megrendezésre kerülő Városi Diákújságíró Találkozó., ez a program most tavasszal összekapcsolódik a Mediawave Alapítvány és a Keret Egyesület hasonló kezdeményezéséseivel.
A Diákújságíró Találkozó célja
Célunk, hogy a városban felnövő és a média, az újságírás iránt érdeklődő fiataloknak lehetőséget és teret adjunk, támogassuk újság- vagy egyéb írói munkáik, igényesen megfogalmazott írásaik megszületését, megjelenését.
A jelenlegi munka
A 2008 -as évben érdemes egy kis időt szánnunk az 1968 -as eseményekre való visszagondolással, az akkori történések értelmezésével, okok és párhuzamok keresésével.
A '68 -as év lázadásaira és az így elkezdődött történelmi tényekre gondolva felmerülhet a kérdés: a mostani ifjak, hogyan, mivel, mi ellen, miért lázadnak?
Az idei első Diákújságíró Találkozó témája - ha úgy tetszik ürügye - a mai lázadás? lázadodás? felderítése volt. A 14-20 éves korosztályt jelenleg nyugtalanító dolgokat összeszedve kérdéseket igyekeztünk megfogalmazni, a mélyen filozofikus problémáktól egészen a várost élhetőbbé tevő, és a továbbtanulás korlátait, értelmét feszegető provokatív kérdésekig.
Elgondolkodtató a 40 évvel ezelőtt fiatalok élniakarása, mondjuk a "Hair" című film kapcsán; mennyi hasonló pozitív gondolat van most?
Várt eredmények
A jelenleg megkezdett munka április végére hozza meg a várt eredmény, mert terveink szerint megjelenik a Mediawave honlapon és a Gyermekeke Háza-Mediawave közös kiadásában a témával foglalkozó újság-szerű olvasnivaló. Nem ígérhetünk válaszokat a feltett kérdésekre, alaposan végiggondolt, fondorlatosan megfogalmazott, összetett és nem eldöntendő kérdéseket azonban mindenképpen ígérünk.
A megkezdett munkában köszönettel tartozunk a Mediawave Alapítvány munkatársainak, különösen Varju Nándornak és a Keret Egyesületnek, Tóth Péternek és Kobrizsa Ádámnak.
Hogyan vehetsz részt?
Ezúton is szertnék tájékoztatni minden érdeklődőt, hogy a következő szerkesztőségi ülés 2008. március 21 -én, pénteken 10 órától lesz a Gyermekek Házában. A követő napokban rendületlenül dolgozunk a kiadvány tartalmi és formai megjelenésén, addig a munkába még be lehet kapcsolódni, várom a kérdéseket.
- Törőcsik Katalin blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges









A Keret.hu oldalon is meg lehet jeleníteni a cikkeket, illetve az idei évben a Civilt terasz rendezvény, Civil Pik-nik néven a Mediawave városi rendezvényének keretei között 2008. április 27-én esedékes. Jó lenne, ha ezt a kezdeményezést is be tudnánk kapcsolni a vasárnapi aranyparti happeningbe.
Sok sikert, kitettem aktuálisba a következő alkalom felhívását.