A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda PROJEKTTÁMOGATÓ TALÁLKOZÓT szervez, azon intézmények, szervezetek, informális csoportok részére, akik eddig sikertelenül pályáztak a Fiatalok Lendületben Programban és/vagy a 2007-es időszakot megelőzve az Ifjúság 2000-2006 Programban. Továbbá várjuk azokat is, akik ugyan még nem pályáztak, de már ötlet szinten gondolkodtak rajta, de projektjüket valamilyen oknál fogva (pl. információhiány) még nem nyújtották be, vagy későbbre tervezték megvalósítását, továbbá azok, akik a közeljövőben tervezik a Fiatalok lendületben Program keretében pályázat benyújtását.
A találkozó időpontja: 2008. június 19. (csütörtök), 13. 00 óra (várhatóan 17. 00-ig)
Helyszín: Gyermekek Háza (Pódium terem) – 9021 GYŐR, Aradi vértanúk útja 23.
A találkozó célja
Segítséget nyújtani a későbbi pályázatokhoz, segítséget nyújtani ahhoz, hogy a régebbi eredménytelen pályázatukat, hogyan lehetne megfelelő formába önteni egy újabb beadáshoz, továbbá, hogy a találkozó során keletkező eredmények a későbbiekben megkönnyítsék a MOISZ Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda és partnerei, hálózatai színvonalas tanácsadói tevékenységét. Nem utolsó sorban minél több, sikeresebb és minőségi projekt szülessen a régióban.
Fenti rendezvényünkre ezúttal tisztelettel hívjuk és várjuk!
A találkozón való részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges! Kérjük a mellékelt jelentkezési lapot legkésőbb 2008. június 18. délig visszajuttatni szíveskedjen a boros.attila@mobilitas.hu e-mail címre, vagy a 06/96/518-686-os faxszámra!
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| jelentkezesi_lap_projekttamogato_talalkozo_06_19.doc | 30 KB |
- kobrizsa blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges









