A Mobilitási Hét alkalmából úgy gondoltuk, hogy nem elegendő a győri felvonulás, ennél többet szeretnénk kerekezni. Az önkormányzat közreműködésével egy érdekesnek mondható, egész napos túra körvonalazódik 2008. szeptember 20-ra.
Sőt, nem is egy, hanem rögtön kettő túra indul.
Az első körülbelül 40 km és Mosonmagyaróvárig tart a Szigetközi kerékpárúton (vagy ha nagyon sokan vagyunk, a z autóúton). Aki ennyit szeretne csak karikázni, az Móváron felrakhatja a kerékpárját a vonatra és fél óra alatt visszatérhet Győrbe. (Minden óra 50 perckor van vonat Győrbe. A jegy ára másodosztályra 600 Ft plusz a kerékpárjegy.)
Aki többet szeretne tekerni, az visszafordul Móvárról és Darnózseli után egy kunkorral lemegy Lébénybe román kori templomot nézni, majd Kunsziget és Abda között érkezik vissza Győrbe, körülbelül 110 km megtétele után.
Indítás: 2008. szeptember 20-a, 7-től 10-ig a Széchenyi Egyetem parkolójából. Érkezés a győri pályaudvarra.
A győri önkormányzat felvette a kapcsolatot a túra útvonalán fekvő önkormányzatokkal, úgyhogy a túra közben egyéb meglepetések is várhatóak lesznek például zsíros kenyeret kenő polgármesterek személyében.
A túra megközelítő térképe ezen a linken megtekinthető.
És most jönnek a kérések:
- Önkénteseket keresünk a túra útvonalán fekvő pontokhoz, akik igazolják, hogy a túrázók ott jártak, vizet, csokit, szőlőcukrot osztanak nekik. A túra sikeres teljesítőinek kitűzőt meg emlékérmet adunk?
- Ki szeretné végigjárni a túrát az elkövetkező néhány hétben, hogy tisztában legyünk az időkkel és a helyekkel?
- kempelen blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges










szerintem önkénteseket a helyi erőkből kellene toborozni (láttam már ilyent más bicajos túrán) egy asztal, némi frissítő és egy térkép pont elég.
mindegyik túrához rendelki kell legalább két vezetőt, aki rendelkezik helyismerettel, némi kerékpárszereléshez szükséges tapasztalattal és eszközökkel.
azt gondolom, hogy a 110-es túra egyik vezetői pozícióját elvállalom.
en csapodnek a tesztelo(k)hoz.
jövő héten szabin vagyok, akkora terveztem a tesztmenet. ha neked jó, valamelyik délután elkarikázunk arrafele.
szerda vagy pentek du. jo, vagy hetvege.
Végigtekertem az útvonalat, épp 110 Km lett.
Szívesen segítek a túra, és a polisz lebonyolításában is. Van csomagtartóra szerelhető nagy túratáskám, kajával ezzel-azzal tele lehet pakolni. :)
Egyedül az a baj, hogy 19-20-21-22 épp dolgozok. Cserével valószínű szabaddá tudom tenni magam, de jól jönne egy kis pontosítás mikor indul a túra, polisz, Alley Cat.
Ma este, vagy holnap megy a poszt róluk. Én is tekertem. De csak Móvárig. Épp elég volt szembeszélben, meg zuhogó esőben....
mennék.
szerelni tudok, helyismeretem is van, meg bringám is... -- c
"helyismeretem is van"
muhahahaha ;)