Ez az év a "Mi lenne ha?" jegyében telik majd a Mobilitási Hét kapcsán. Figyelem hosszú írás következik, amiben próbálom megmagyarázni, hogy mit miért teszünk. Aztán lehet kommentálni, kérni, felajánlkozni és fenyegetőzni. A Mobilitási Hét 2008-as nyitókonferenciáján már feltűnt, hogy azokon a településeken lehet csak hasznos, előremutató programmal előrukkolni, ahol rengeteg önkéntes sertepertél a program szervezése körül és legalább egy megszállott ember található az önkormányzat berkeiben, aki bevállalja a szervezéssel járó plusz feladatokat. (Mert valljuk be őszintén: egyik önkormányzatnak sincsen külön osztálya -legalábbis Magyarországon- aki ehhez hasonló programok szervezésével és koordinálásával foglalkozik. Pedig ugye a Mobilitási Hét programjaihoz az önkormányzat beleegyezése és felelősségvállalása szükséges, amit egy Charta aláírásával szokás kifejezni minden évben a minisztérium felé. Ez már megtörtént.) Az idei évben Győrben a koordinátori szerepet megosztva viszi a Keret Egyesület és a Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Starégiai Városfejlesztési Osztály Startégiai-tervezési Csoportja. Ennek folyományaként idén a jövőbeni tervek, a közlekedésszervezés, a tudatformálás, az uniós projektek vették át a korábbi évek egészséges életmóddal kapcsolatos vonulatait. (Tavalyig az elkötelezett önkormányzati ember a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata WHO Egészséges Városok Program vezetője Miklósyné Bertalanfy Mária volt.)

És most a programról:

Mi lenne, ha reggel nem csak egy ember ülne a Belváros felé tartó autókban?

Ha már elengedhetlen, hogy autóval menjen valaki a munkába, akkor igazán bevihet még magával valakit, ha ugyanarra és ugyanakkor megy. Lehet ismerkedni, beszélgetni és társadalmi tőkét növelni. Ez a mérhetetlenül individualista magyar rögvalósághoz képest elég merész elképzelés, de hátha átmegy az üzenet. Az önkormányzat ebben az évben Ménfőcsanakra koncentrál és próbálja népszerűsíteni a telekocsi programot a Mobilitási Hét előtt, alatt és után, de a többi agglomerációs település sincs kizárva a játékból. Várjuk tehát azokat az autósokat, akik hajlandóak részt venni egy ilyen kezdeményezésben. Amint többet tudok erről, megírom.

Mi lenne, ha a gyerekek már idejében megismerkednének a KRESZ-szel, a fenntartható közlekedési módok előnyeivel?

Ezen ne múljék! Szeptember 16-a és 18-a között felvilágosító kommandók mennek ki győri és győr környéki általános iskolákba rövid előadásokat tartani.

Mi lenne, ha a lakosság megismerhetné, majd elmondhatná, hogy mi a véleménye a város közlekedésszervezési terveiről?

Konferencia és Lakossági Fórum: Mindent a Fenntartható Közlekedésért!
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
„Tiszta levegőt mindenkinek!” – Európai Mobilitási Hét 2008
„A fenntartható közlekedésfejlesztés és a csökkentett energia felhasználás lehetőségei”-PRO.MOTION -INNTELLIGENS ENERGIA EURÓPA PROGRAM
SZAKMAI KONFERENCIA ÉS LAKOSSÁGI FÓRUM
2008. SZEPTEMBER 18. CSÜTÖRTÖK
Győr, Polgármesteri Hivatal, Városház tér 1. Barna terem

8.30-9.00 Regisztráció
09.00 Megnyitó: Borkai Zsolt, Polgármester Győr MJV Önkormányzata
09.25 Mihályka Imre és Bodó Jenő - Kisalföld Volán Zrt.:
Közösségi Közlekedési Infrastruktúra Operatív Program Program keretében megvalósuló fejlesztések és további tervek
09.00 Dorner Lajos - Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, alelnök:
Közösségi közlekedés civil szemmel
10.00 dr Gál Zoltán Széchenyi István Egyetem Jedlik Ányos Gépész-,Informatikai és Villamosmérnöki Intézett Közúti és Vasúti Járművek Tanszék, egyetemi docens:
Megújuló energia alapú közlekedési rendszerelemek fejlesztése
10.30 Takács Attila - Fényjel Stúdió Kft, vezető tervező:
A vízi közlekedés lehetőségei- A vízügyi fejlesztések következtében megvalósuló hajózási lehetőségek
10. 45 Varga Tibor - Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelőség: A közlekedés okozta zaj és légszennyezés megállításának lehetőségei
11.15 Szünet
11.30 Kobrizsa Ádám - KERET Egyesület, Bencze Kovács Virág - Magyar Kerékpáros Klub:
A kerékpárosbarát közlekedés feltételei
11.55 Dr Nagy Vince, Antal Attila, Szauter Ferenc, Titrik Ádám: Széchenyi István Egyetem Jedlik Ányos Gépész-,Informatikai és Villamosmérnöki Intézett Közúti és Vasúti Járművek Tanszék:
Győr város közlekedésbiztonsági szintjének növelési lehetősége jármű menetdinamikai és számítógépi vizsgálatokkal
12.20 Szakonyi Petra - Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Starégiai Városfejlesztési Osztály Startégiai-tervezési Csoport:
MaHOLNAP Győr -Alternatív Közlekedésfejlesztési lehetőségek
13.05 Szakmai és lakossági fórum
13.45 Konferencia zárása

Mi lenne, ha újra lenne Győrben éjszakai járat, és a Belvárosban is járna City Busz?

Egyszer utaztam Győrszentivánról éjszakai járattal Győrbe. Ennek kábé már 10 éve. Azóta mindig felmerül, hogy kéne.
Szeptember 19-én lesz a Tömegközlekedés napja a városban. (A teljes és részetes program hamarosan külön elérhető lesz.) Ezen a napon és másnap este is a bulizó tömeg 21:00 és hajnali 04:00 között busszal utazgathat a győri partiközpontok között térítésmentesen.

A City Busz véglegesítése még messze van, de kipróbálható lesz idén is, hogy milyen elbuszozni egy körjárattal az Árkádtól a Jókai utcáig a Bevároson keresztül. Persze amíg a P+R parkolók nincsenek kiépítve a Belváros szélein, a Teleki utcában pedig folyamatos a dugó, addig nehéz az ügy. Hirtelen P+R parkolókat nem varázsolhatunk a Belváros köré, de a Teleki utcát felszabadíthatjuk az autóktól. Szeptember 19-e és 22-e között a Teleki utca Dunakapu tér és Pállfy utca közötti szakasza csak autóbuszok számára lesz használható. Autót lerakom az Árkádban (úgyis ingyenes), aztán busszal lehet menni vásárolgatni, meg ügyet intézni. A City Busz is térítésmentesen használható 19-én.

És természetesen szeptember 22-én, az Autómentes Nap alkalmából, minden győri helyi járat térítésmentesen használható egész nap, ahogy azt már megszokhattuk.

Mi lenne, ha a sétálóutca tényleg sétálóutca lenne?

A Baross út a város egyetlen igazi sétálóutcája. Közben megszakítja az Árpád út és a Bajcsy-Zsilinszky utca, ahol autók mászkálnak. Két napig (szeptember 20-21.) nem mászkálnak, mert tilos lesz, így nyugodtan lehet andalogni oda és vissza. Ezernyi terv létezik arra, hogyan lehetne sétálóövezetté nyilvánítani a várost, most két napig kipróbálható a gyakorlatban is a Belváros egy kis részén.

Mi lenne, ha lenne a városban kerékpárkölcsönző?

Most lesz. Négy napig, szeptember 19-e és 22-e között 70 darab kerékpár bérelhető a Schwinn Csepel jóvoltából a város hét különböző helyén. Lehet jönni felvonulni, kirándulni, alleycatezni, munkába menni kölcsönkerékpárral. Részletek és helyszínek később.
Figyelem! Önkéntesek jelentkezését várjuk a kölcsönzők működtetéséhez.

Mi lenne, ha a város vízitelepei nyitnának a nagyközönség felé, elvégre Győr a vizek városa, nem?

Vízenjárók - Hajós felvonulás a Rábán és a Mosoni-Dunán 2008. szeptember 21.
10.00 Rabkert - Gyülekező
10.30 Indulás
11.30 Érkezés -Móricz Zsigmond rakpart
13.00-16.00 Evezz velünk! - Nyílt Nap a Vízi Sport telepeken. Hajókázás sárkányhajóban, kajakban, kenuban, evezős hajóban és ingyenes sétahajózás a Zátony csónakházból.

Mi lenne, ha normális kerékpártárolók létesülnének a városban?

Nádorvárosban a gyalogos aluljáró mellett biztosan létesül néhány a Mobilitási Hét alatt. A Belvárosban, megelőlegezendő a sétáló övezet kialakítását, szintén szeretnénk elvenni egy gépkocsi parkolót, amiből kerékpáros tárolót alakítunk majd ki. Ez utóbbi tárgyalás alatt áll, úgyhogy valamikor a Mobilitási Hét után esedékes az átadás.

Mi lenne, ha több kerékpáros program lenne idén?

Lesz felvonulás, túra, filmvetítés, bemutatók, verseny és kerékpárvásár. Erről bővebben egy nagy Bringapolisz logó alatti posztban. Elolvasható itt.