Kívülállóként fogok beszámolni a Mobilitási Hét során, szeptember 20-án szervezett Szigetköz-Móvár kerékpártúráról, mivel én nem tekertem végig.
Kezdetek problémákkal
Reggel hét előtt két kinyithatós horgásszékkel (jut eszembe: ezek most már egyesületi tulajdon, úgyhogy tagok számára elvihetőek a jövőben) egy halom papírral, egy doboz Sport szelettel, több liternyi ásványvízzel és azzal a tudattal érkeztem a Széchenyi egyetem parkolójába, hogy ilyen cudar időben senki nem vág bele még a 40 km-es távnak sem. Tévedtem. De ezt már a kocsiban kellett beismernem magamnak.
Arra gondoltunk, hogy a korábban meghirdetett kiülős, a túrázókat fogadó pontok ilyen trutymó időben nem üzemeltethetőek. A túra útvonalán elhelyezkedő települések önkormányzatai segítőkészek voltak, mindenhol volt lehetőség pontot létesíteni, de ilyen hidegben és esőben az út szélére senkit nem kívántunk kiültetni. Nem tudtuk azt sem, hogy hányan jönnek, hogy milyen fittségi állapotban vágnak majd neki a túrának, azaz milyen időintervallumot kellene megadni az egyes pontok nyitvatartásához. (Jövőben ezen változtatunk és előre kérünk regisztrációt az ilyen jellegű túrák esetében.)
Megoldás
Hirtelen ötlettől vezérelve azt találtam ki, hogy automatizálom a túrát azzal, hogy végigmegyek autóval és a túra útvonalán keretes matricákat ragasztok ki, amikre számokat írok. Azoknak, akik ezeket a számokat összegyűjtik és bemondják a végén: jár az oklevél és a jutalom. Már csak az volt a kérdés, hogy végig tudom-e úgy járni, hogy minden indulót informálni lehessen a pontokról. A szigetközi úton lévő kerékpáros pihenőket adtam meg, majd Móvár után a falusi hirdetőkre gondoltam.
Őrült autókázás kezdődött, ragasztgatással és folyamatos telefonálgatással. Valahol Ásványráró magasságában tudtam meg, hogy megérkezett az első elszánt, 110 km-es túrán indulni kívánó csapat. Velük telefonon konzultáltam. A többieknek az indításnál segédkező Márti és Szakonyi Petra mondta el, hogy mi a teendő. Így eshetett meg az, hogy Petra pár embernek Dr Tóth Péter docens Úr telefonszámát adta meg. (A Széchenyi István Egyetem Baross Gábor Építési és Közlekedési Intézet tanárát aznap többen is zaklatták, hiányzó pontokra hivatkozva... )
Befutó
10:15-re visszaértem a 110 km-es körről. A szétfagyott Márti hazaindult a parkolóból. Néhány apróság intézése után a Megyeházánál lévő Lipótiban felütött hadműveleti központból minden indulónak elküldtem a számomat és a pontok pontos helyét sms-ben. A délután folyamán pedig félóránként karikáztam ki az állomásra, hogy okleveleket és díjakat adjak át a beérkezőknek. Huszan indultak neki a távnak és a regisztrációs papírok szerint mindenki a 110 km-es túrát választotta. Volt aki feladta Móváron és felszállt a vonatra. Volt aki rövidített és volt aki végigtekerte becsülettel. Mindenki arról számolt be, hogy a legrosszabb a Darnózseli - Halászi - Móvár szakasz volt, ahol folyamatos volt a szembeszél és az eső is zuhogott.
Non stop túra
Maradt egy halom oklevelünk. A pontok még egy darabig kint lesznek. Aki végigtekeri a túrát és beküldi emailben (infokukackeretponthu) az alábbi helyeken fellelhető négyjegyű számokat, azoknak kiosztjuk az oklevelet és az ajándékot.
A pontok a következők (kis kék keretes matrica egy négyjegyű számmal):
- Gyulamajor - Gyulamajor vége tábla előtt a kerékpárút tábla oszlopán
- Ásványráró - kerékpáros pihenő (kuka feletti kistáblán)
- Darnózseli - kerékpáros pihenő
- Darnózseli és Arak között - kerképáros pihenő
- Arak és Halászi között - kerékpáros pihenő
- Halászi - kerékpáros pihenő
- Móvár - pályaudvar előtti pad mögötti tábla oszlopa
- Máriakálnok - Aro üzlet melletti hirdetőtábla
- Mecsér - Polgármesteri Hivatal hirdetője
- Lébény - Coop Forrás előtt álló hirdetőtábla
- Öttevény - kunszigeti leágazó előtt Reál üzletnél postaláda
- Kunsziget - eligazító tábla oszlopa a szigetközi kereszteződésnél
- Győr - vasúti pályaudvar kerékpár tároló
- kempelen blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges










Pontosan hányan csinálták végig a teljes 110 km-t szombaton?
Húsz indulóból 12 ért vissza úgy, hogy szólt és kapott oklevelet. Ebből kábé 9-en végig is tekerték.