Az egyik legkisebb résztvevő

Ez volt szám szerint a hatodik. A Kisalföld szerint Bringapolisszá változott Győr is. Valójában csak Győrben van Bringapolisz. Mi találtuk ki ezt az internetes keresők által szeretett szóösszetételt, amivel elsősorban az Autopolis technológiai, gazdaságfejlesztési vonulata mellett a közösségi fejlesztések, az élhetőbb városi élet megteremtésének lehetőségeire szerettük volna felhívni a figyelmet, másrészt így könnyebben különböztetjük meg magunkat a Critical Mass néven futó rendezvénytől. Kritikus tömegnek azért nem mondanám azt a közel kétszáz kerékpárost, aki hajlandó volt végitekerni fektetett lakóteleptől fektetett lakótelepig (Ménfőcsanaktól Bácsáig) a 16 kilométeres távot ebben a hidegben. Akkor mire volt jó? Nekem arra, hogy békében beszélgessek jó fej, de eddig ismeretlen emberekkel, miközben egy jót kerékpároztam a városban. Meg büntetlenül használhattam az egyesület hangosbeszélőjét. Volt, aki azt mondta, hogy a Bringapolisz nélkül soha nem jött volna el a város ezen részeibe. Végre megnézte a várost. Valaki kiélhette szervezői hajlamait. Valaki az úttorlasz építésnek hódolhatott a kereszteződésekben. Mindenki másért jött. Persze a média mindig azt szeretné tudni, hogy mi a célja az egésznek. Próbáltam okos dolgokat kitalálni, de nem nagyon jött az ihlet (fagyos lábbal nem megy). A végén azért benyögtem: Mi csak kerékpározni szeretnénk. Mert az összehozza az embereket, meg egészséges, meg gyors. Ennyire egyszerű.

A képek pedig köszönetnyilvánítások is egyben, azoknak, akik segítettek. (Geri, rólad nem készült kép, de neked is köszi.)

A kerékpárpakolós sztori pedig a következő:
A bécsi kapu téri kölcsönző nyitvatartását meghosszabbítottuk két órával, hogy kölcsönzős kerékpárral is lehessen jönni felvonulni. Volt egy kis félreértés a Schwinn-Csepel, Peppéék és Petra között, ezért a felvonulás után ott álltunk azzal az információval, hogy negyven kerékpárt kéne átszállítani a Bécsi kapu térről a Nagy Imre útra, mert különben estére ottmaradnak őrzés nélkül. Oldjuk meg valahogy. Megoldottuk. Köszönet érte Vad Lajosnak, Szentmihályi Gábornak, mindenkinek, aki jött pakolni és persze a Carant Antenna Kft teherautójának. Majd az estét Peppe új boltjának megtekintésével, egy kupica házipálinka elfogyasztásával és a közeli Familia Söröző csocsóasztalánál lejátszott öt meccsel fejeztük be.


Márti regisztrál Czibikpapa magyaráz Fényképező Nyilas Józsit fényképezzük Megjött Sly Biztos borról magyaráz Médiamunkás az út szélén Pápai út Szilvi a kanyarban Miénk itt a tér Pápamobil kerékpárosokkal Bicikliket pakolunk Következő megálló Bécsi kapu tér Ezt nem hiszem el!