Akik elindultak

A tavalyi versenyt egy, az ilyen versenyekhez jobban értő ember tervezte. Geri idén pont ezen a napon házasodott, úgyhogy kénytelenek voltunk átvállalni a dolgot tőle. (A tavalyi versenyről itt található leírás.)
A hozzá nem értéshez párosuló rossz idő csak tovább fokozta az izgalmakat. (Goraka kapitány közben újra vállalta a következő verseny lebonyolítását.)
A verseny gyakorlatilag házi versennyé változott, mivel a Fapuma Baráti Kör tagjai vettek részt a legnagyobb számban a megmérettetésen. Összesen nyolcan álltak neki a versenynek, öt csapatban. Külön köszönet Borsos Attilának, aki terítette a pontokat a zuhogó esőben.

Feladatok

A feladat a következő volt: telefonszám megszerzése a város hét pontján megadott pontokon, majd a telefonszám felhívása után, a telefonba bemondott célpontba érkezés.
Plusz feladatként az ingyenes Tesco járat rendszámának megszerzését és amőbázást írtunk ki a versenyzőknek. A feladatokat és megoldásaikat az alábbi térkép mutatja:


Nagyobb térképre váltás

Kaptunk öngyújtót, trombitát, 40 wattos izzót és cukorkát és közben megvacsoráztunk a Bástyában a zsűri további tagjaival (Helga, Márti, Blanka, Ádám). Az első helyért szoros küzdelem folyt. Minden befutó kapott egy belépőt a Suhancos koncertre, amit a hosszas elemezgetés és örömködés miatt sikerült is majdnem lekésnünk. Egyébként annyit sikerült kideríteni, hogy a mai fiatalság már nem is nézi a koncertet, hanem inkább felveszi azt kamerás mobillal, hogy otthon nyugodt körülmények között újranézhesse és küldhesse a cimbiknek. (Ez olyan, mint a párizsi Louvreben minden képet lefényképező japán turisták esete.)

A végeredmény

Első helyezett: Zsiguli (Lauscher Bence és Varga Márton), 1 óra 17 perc
Második helyezett: SzomjasFeri, 1 óra 23 perc
Harmadik helyezett: Márkus András, 1 óra 43 perc
Negyedik helyezett: Mohos CSH Kristóf és Nagy Gergő, 2 óra 12 perc (többszöri kocsmás kiállással)
Ötödik helyezett: XY (Söci és Dani), feladták, amikor kiderült, hogy az Ódon még nyitva van (igaz, Söci előtte letekerte a 110 km-es túrát is)


Feladatkiosztás Feladatkiosztás Az utolsó szám Csak meglesz Zsűrielnök munkában Parti a Rómerben Második és első helyezett élmunkások