Ahogy ma kinéztem az ablakon és megláttam, hogy ismét minden fehér, eszembe jutott egy ősz óta halogatott teendőm, miszerint feldobjam ide ezt a hírt.
Tavaly ősszel hallottam egy 2008 szeptemberében Kaliforniában megrendezett konferenciáról, amely a "fehér tetők" kialakítását tárgyalta.
Ugyanis az óceánon túli koncepció szerint - a pálmafák mit sem érő árnyékában - 2005 óta a középületeken kötelező a tetőket fehérre – "cool-color"-ra – festeni. Ez a technológia azóta már jelentős mértékű kedvező eredményekkel szolgált, így ott ezt 2009 júliusától a lakóépületeken is kötelezővé tették.
Ezzel a házak hűtésének energiaigényét a töredékére csökkentették (mellékeltem egy magyarázó ábrát is, amelyen ennek elve látható).
Természetesen a megoldás átvételét az ausztrálok is szorgalmazzák.
Az egyre növekvő nagyvárosok léptékében tetemes felületekről beszélhetünk, amit a japánok azzal fejelnek meg, hogy épp az utak aszfaltjának kifehérítésén dolgoznak.
Ha valakit mélyebben érdekel a téma, akkor utána olvashat a Kaliforniai Energia Bizottság honlapján, illetve egyéb és miegyéb oldalakon.
- vj blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges














Kaliforniában és Ausztráliában, ahol nincs hideg tél ott jó ötlet, de nálunk a napsütéses téli napokon pont a fűtésbe spórol, ha nincs hó a tetőn a mellékelt ábra szerint.
jajj most mit értetlenkedsz balázs, itt hűtésről van szó, nem fűtésről. :D
:))
tudod mi lenne a tuti globálisan alkalmazható? színváltós cserép. az lenne az ural! olyan cucc, hogy hidegen fekete melegen fehér. ahogy melegíted kifehéredik, értesz...
minél jobban süti a nap annál fehérebb.
minél hidegebb van, annál feketébb.
na, az kompetitív lenne. :)