Műemlékes horror a Schlichter villában

Elindultunk a Norvég Civil Alap pályázatán mi is. A beadási határidő tegnap éjfél volt, jelenleg az online pályázati honlap számlálója 860 beadott pályázatot sorol fel, ebből 227 darabot adtak be a Kulturális örökségvédelem témakörében, amiben mi is indultunk. Ez azt jelenti, hogy a korábbi kör esélyeivel játszunk: körülbelül 10-ből egy pályázat nyer majd. Megnyerhető maximális összeg 25.000 Euró, aminek a közelében jár a mi pályázatuk költségvetése. A pályázat pikantériája az, hogy nem a leadási időben érvényes Euróárfolyamot veszik alapul, hanem a szerződéskötéskor érvényeset. Szerződéskötés előreláthatóan augusztusban lesz. Közben meg válság van, úgyhogy bármi lehet.

De a lényeg: miről is szól a pályázatunk? Nem bírtunk kilépni az Európa Kulturális Fővárosa pályázat során kialakított szemléletből. Egy műemlék épületet kívánunk átalakítani közösségi térré a közeljövőben Győrben, ha az égiek, az önkormányzat és egyéb tulajdonosi körök is úgy akarják. A pályázatban az ifjúsággal foglalkozó szervezetek igényfelmérése alapján olyan funkciókat jelölünk ki, amik nincsenek, vagy nem elegendőek a már meglévő szolgáltatásoknál. Ezeknek a funkcióknak az ellátásához keresünk épületet. Lehetőleg műemléket, mert ott kisebb az esélye annak, hogy valaki rátenyerelne. Ha kiválasztottuk az épületet, akkor jön az álmodozással egybekötött szakmai munka időszaka, amikor a funkciók megvalósíthatóságát az épület adottságaival fésüljük majd össze. A pályázati időszak végére reményeink szerint összeáll egy komplex megvalósíthatósági tanulmány, amivel azon nyomban el lehet kezdeni az épület felújítását és átalakítását.

Ennyi. Köszönjük Páli Jánosnak a HHP Contact Kft-től a segítséget a pályázat megírásában. Ez itt a reklám helye volt. És most várunk júliusig. Aki szeretné elolvasni a teljes anyagot, akkor töltse le a csatolt mellékletet.

CsatolmányMéret
Norveg_Alap_2009.doc1.01 MB