Projekt címe: Ifjúsági animáció Európában
Finanszírozó: Tempus Közalapítvány, Életen át tartó tanulás, Leonardo da Vinci Mobilitási program, Munkavállalók és munkanélküliek kategória
Pályázó: Kikötő Ifjúsági Kulturális és Szociális Egyesület
Kedvezményezett Simon Ágnes, ifjúsági animátor

Oly távol van Afrika?
Hozzuk közelebb!

Tanulmány

2008. szeptember-november

Készítette: Simon Ágnes

Bevezetés

Father, You’re the Poorest Man in the Village
“Like all missioners in Tanzania, Father Jack felt uncomfortable about the gap between his standard of living and that of his neighbors. They live in mud brick houses with thatched roofs, while he has a cement block home with a tin roof. They tote their water from a well a fair distance away; he has tanks of rainwater collected from his roof during the rainy season. While bound for an outstation with Charles, his catechist, the missioner confessed how uncomfortable he felt living like a rich man among the poor. In disbelief, Charles wrinkled his brow. Then he blurted, "But, Father, you're the poorest man in the village. You have no grandchildren!"

Atyám, te vagy a legszegényebb ember a faluban!
Mint minden misszionárius Tanzániában, Jack Atya is kényelmetlenül érezte magát a helyi lakosok és saját életszínvonalának különbségei miatt. Ők sártéglából készült, nádtetős kunyhókban élnek, míg ő bádogtetős téglaházban. Ők a vizet messziről cipelik, míg neki az esős időszakból a ház tetejéről lefolyó víz tartályokban összegyűjtve áll. Amikor találkozott a falu vallási vezetőjével, Charles-szal, bevallotta neki, milyen kényelmetlenül érzi magát, hogy úgy él a szegények között, mint egy gazdag ember. Charles erre hitetlenkedve összeráncolta szemöldökét, majd ezt válaszolta: „De hát Atyám! Te vagy a legszegényebb ember a faluban. Neked nincsenek unokáid!”

Ez az anekdota jól példázza, hogy mennyire más szemlélettel rendelkeznek az emberek Afrikában: máshogy gondolkodnak a szegénységről, és ugyanígy más szerepet foglal el értékrendjükben a család, mint egy „átlag nyugati” emberében. Ennek felismeréséhez és jelentős szemléletváltáshoz segített hozzá az Angliában, a Leonardo program jóvoltából töltött időszak.
Az ösztöndíj keretén belül három hónapot töltöttem Leicesterben a Skillshare International-nél. Rengeteg új dolgot sajátítottam el. Mindig is szívügyem volt az afrikai szegénység és annak megoldására tett kísérletek. Három hónap alatt alkalmam volt együtt dolgozni különböző afrikai országokból származó emberekkel, részt vettem a szervezet munkájában és programjaiban.
A munka során egyre több információt szereztem az afrikai kultúráról, szokásokról és az ottani életkörülményekről. A legtöbbet az segített, hogy egy zimbabwei családnál laktam. Ők befogadtak és családtagként tekintettek rám. Rajtuk keresztül megismerhettem Afrika igazi arcát.

A Skillshare International jelentősége, munkája

Fantasztikusnak tartom a fogadó szervezetem - Skillshare International - által meghatározott célokat, jövőképet és módszereket.
A Skillshare International elképzelése, hogy létrejöjjön egy olyan világ, ahol nincs szegénység, igazságtalanság, egyenlőtlenség. Ahol az emberek kulturális, szociális, politikai megosztottság nélkül élnek együtt. Kölcsönösen támogatják egymást. Békében élnek.
Célja, hogy mérsékeljék a szegénységet, az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget továbbá elősegítsék a gazdasági, szociális fejlődést az egyén és a közösség kapcsolatán keresztül. Megpróbálja megosztani és fejleszteni a már meglévő készségeket.
A szervezet fontosnak tartja, hogy értékeljék az emberek és a közösségek jogait, hogy kialakítsuk és segítsük fejlődésüket. Támogatja azokat az embereket, akiknek jogaik korlátozva vannak.
Szükségszerűnek tartja a különböző szervezetek összefogását, akik a hátrányos helyzetű emberek segítése, fejlesztése mellett köteleződtek el.
Így egyfajta partnerkapcsolatban együtt egyre hatékonyabb projekteket tudnak szervezni.
A Skillshare International jelenleg Angliában, Írországban, Indiában, Kenyában, Tanzániában, Ugandában, Dél-Afrikában, Lesothoban, Mozambikban, Szváziföldön, Namíbiában, Botswanában, Maliban, Burkina Fasoban tart fent helyi irodákat, ahol a helyi lakosok és a fejlesztésért felelős önkéntesek dolgoznak együtt. A következő öt évben pedig további irodákat építenek ki Nyugat-, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában.
Fejlesztő tevékenységet végeznek az egészségügy, oktatás, környezet, gazdaság területén. Ezeket három szintre osztjuk: országos, regionális, nemzetközi szintre.
Ezeken a szektorokon kívül az adott helyi szektor jelenléte is fontos.
Egészségügy terén erős kapcsolat van a betegség és a szegénység között. Első sorban a csoportos megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Tanzániában az orvosi egyetemen tanító orvosok segítségével tartanak prevenciós foglalkozásokat.
Egyfajta tudatosságot akarnak elősegíteni és együtt dolgozni különböző egészségügyi szervezetekkel, a felmerülő problémákkal kapcsolatban. Szociális és szervezeti változást szeretnének.
Oktatással kapcsolatban szellemileg és anyagilag is támogatják az afrikai országokban működő oktatási intézményeket. Így a hátrányos helyzetűek is képesek részt venni az oktatásban.
Tanzániában lévő irodájuk létrehozott egy tehetséggondozó házat, melynek tanulói az utcáról kerültek az intézménybe. Lehetőséget adnak a fiataloknak, hogy a bennük lévő zenei, művészi tehetséget gondozzák és fejlesszék. Az ott dolgozó önkéntesek ezzel próbálják megmenteni a fiatalokat a prostitúciótól és az éhezéstől. Továbbá korosztályoknak megfelelően szerveznek programokat, játékokat s közben ételt is osztanak.
Angliában és Írországban létrehozták a „Tudatos fejlesztés” projektet így a partner egyetemeken külön kurzust tartanak az orvostanhallgatóknak. A meghívott előadók által különböző témákról tanulhatnak felkészülve a harmadik világban lévő gondokra, problémákra. Főbb témák a szegénység, háborús övezet árvái, fizikai és szellemileg korlátozott emberek helyzete, menekültügyi és bevándorlási kérdések, a béke kiépítése, konfliktuskezelés, globalizáció, oktatás, különböző afrikai betegségek és azok felismerése, kezelése.
A meghívott előadók többnyire az adott téma mély elkötelezettjei.
A három hónap alatt én is részt vettem ezen a kurzuson a Nottingham-i Egyetemen. Nagyon sok új ismerettel, tudással gazdagodtam. Fantasztikus volt az előadók felkészültsége és sokoldalúsága.
A Skillshare International ellenzi a nők és a férfiak megkülönböztetését. Felismerte a lány gyermekek ellen irányuló igazságtalanságot. Küzdenek az egyenlőtlenségek, igazságtalanságok ellen.
A nők a szegénység és a nemi diszkrimináció hatásaitól szenvednek. Olyan projekteket terveznek, melyben a nők, férfiak, lányok és fiúk egyenlőek, ugyanakkor felismerik igényeiket és érdeklődési körüket is.
Azon dolgoznak, hogy felülkerekedjenek a szociálisan meghatározott nemi szerepeken, mivel ezek okozzák az egyenlőtlenséget a nők és férfiak között.
Már négy évtizede dolgozik a HIV és AIDS betegségekkel. Ez alatt az idő alatt a helyi szervezetekkel együttműködve igyekeztek a tapasztalatokat, készségeket egymással megosztani.
Első kézből látták a HIV és AIDS pusztító hatását mind a szociális, mind a gazdasági és politikai rendszerekben.
2004 végén 39,4 millió ember élt a HIV vírussal ebből 640 ezer 15 év alatti gyermek.

  • Burkina Fasoban egy speciális projekt keretén belül beszélnek a gyerekeknek, fiataloknak az HIV és AIDS betegségről és annak megelőzéséről. Fociedzéseket tartanak nekik, és ezáltal tudnak beszélgetni velük, mert az állam nem engedi az ilyen típusú oktatást. Az ott dolgozó fejlesztő szakembereknek, még ha „bújtatottan” is de sikerül eljutniuk, kapcsolatot teremteniük a gyerekekkel és a fiatalokkal.
  • Mozambikban létrehoztak egy olyan központot, ahol a férjüket elvesztett AIDS vírussal fertőzött nők dolgozhatnak. Megtanítják őket a fölművelésre és az így keletkezett javak egy részét saját használatra megtartják, a másik részét pedig eladják, Így önellátásra tanítják őket és közben orvosi ellátást is kapnak.
Mozambik tengerhez közeli részén az emberek halászatból élnek. Az ottani fejlesztésért felelős önkéntesek segítettek a lakosságnak a halászat terén specializálódni, a hozamnövelés céljából új eszközökkel dolgozni. Ezzel több halat tudtak eladni így több pénzhez juthattak. Inhassoroban és Maputoban halászati közösségeket alakítottak ki.

Az emberi jogok területén partnerszervezetekkel dolgoznak együtt, hogy segítsék az embereket, jogaik megismerésében, hogy a későbbiekben ki tudjanak magukért állni.
Központi témáik a következők: a béke kiépítése, a nemek közti egyenlőség megteremtése, emberi jogok megismertetése, HIV és AIDS betegségek elleni harc.
A béke, nemek közti egyenlőség, emberi jogok ismeretének hiánya romboló hatással van a társadalomra.
Abban az esetben, ha a fent említett témák területén eredményeket tudnak elérni akkor a gazdaság, egészségügy, oktatás, fejlesztés, környezet szintjén is érezhető lesz a változás.
A béke kiépítése is ide tartozik. A szegénységből adódó konfliktusok forrása, hozzájárul a békétlenség kirobbanásához. A nyugalom és a biztonság megteremtése, nélkülözhetetlen a közösségek egymás melletti életéhez. Jelen esetben a békeépítés egy megelőzési folyamat.
Projektjeikben a fejlesztésért felelős munkatársak, a külföldről érkezett illetve helyi önkéntesekből és helyi vezetőkből tevődnek össze.
A fenntartható fejlődés csak úgy érhető el, ha annak minden elemét, a földrajzi adottságoktól kezdve az infrastruktúrán át a családok, közösségek szerkezetéig, mindent figyelembe veszünk.

Afrika helyzete

A kint töltött három hónap alatt, sikerült kiszélesíteni a látóköröm. Igyekeztem minél több adatot, információt gyűjteni Afrikáról.
Fontosnak éreztem, hogy megismerkedjem a múlttal, a földrész történelmével. Így találtam rá a lengyel író Ryszard Kapuœciñski műveire. Szinte folyamatosan tevékenykedett újságíróként a harmadik világban. Tizenhat év alatt járt Kínában, Indiában, Latin-Amerikában és Afrikában.
1957-ben került Ghanába, majd szemtanúja lett az etiópiai és az angolai háborúnak, megfordult Szomáliában, a szudáni polgárháborúban, Mozambikban és más afrikai országokban is.
Az 1960-as, évek Afrika számára hatalmas átalakulást, a gyarmatosítás alóli felszabadulást, reményteljesebb időszakot jelentette. Általánossá vált az a nézet, hogy elég csak felszabadulni a gyarmati elnyomás alól, és egyszerre megoldódik minden gond és baj. Világszerte ismert, és elismert gondolkodók, politikusok, gazdasági szakemberek is ugyanezen a véleményen voltak. De az akkori valóság is megerősítette az optimista előrejelzéseket.
A természeti csapások, és a háborúk ellenére gyors léptekben fejlődött a tudomány, óriási előrelépések következtek be a hátrányos, szegény országokban is.
Kapuœciñski Ében c. Afrika-könyvének első írásaiból is ez a fajta optimizmus sugárzik. Csodálattal ír a gazdag, színes kultúrákról, természeti környezetről. Hihetetlen nagy tisztelettel számol be a számunkra néhol megdöbbentő, különös szokásokról, emberi magatartásokról.
A hetvenes években megakadt ez az ígéretes fejlődés, az elmaradott országok iparosítását, fejlesztését célzó tervek is csődöt mondtak. Több millió ember halt meg, mert nem volt elegendő élelme. Az egyre több véres, katonai puccsrámutatott, hogy amikor a gazdaság meginog, akkor a fiatal társadalmak törékeny politikai struktúrája is könnyen szétesik.
Az addigi optimizmus elveszett. A világban egyre aggasztóbb tények láttak napvilágot. Ilyenek többek között a természeti kincsek kimerülése, az éhezés és globális konfliktus kialakulása.
Aztán új remény született a nyolcvanas években. Az emberek bíztak abban, hogy ha véget ér a hidegháború, akkor a fegyverkezésre elkülönített pénzt a keleti és a nyugati blokk is az éhezők számára ajánlja fel. Úgy tűnt felszámolható az éhezést.
„Azt hittük, ha végre befejeződik a hidegháború, ha a szabadság, a demokrácia és a viszonylagosan szabad piac válik uralkodóvá, akkor vége lesz az éhezésnek, a nyomornak, a drámai egyenlőtlenségnek. Megint volt egy utópiánk, amely utat mutatott, optimizmussal töltött el bennünket". (Ryszard Kapuœciñskival készült interjú, 1999. dec. 24.)
Majd csalódniuk kellett. A berlini fal leomlása, így vele együtt a kommunizmus bukása legkevésbé sem oldotta meg a harmadik világ gondjait, problémait. Ekkor realizálódott igazán, hogy ezek a gondok nem a múltban történt gyarmatosítás, de nem is a fennálló világhatalmak konfliktusának következményei.
Sokkal jelentősebb szembenállás alakult ki, nevezetesen a szegények és gazdagok közt, más néven az Észak–Dél konfliktus. Ez a fajta oppozíció sokkal mélyebb, mert az emberiség gyökeréig hatol. A harmadik világ problémája egyben a bolygónk jövőjének kulcskérdése is. Emellett nem szabad csak úgy elmenni.
Bár a különböző civilizációk résztvevőiknek eltérőek az igényei és életcéljai, a fejlődési ritmusuk, abból adódóan, hogy egy és ugyanazon égitesten élünk, nem szigetelődhetünk el más társadalmaktól.
Nemcsak a felelősségről, biztonságról van itt szó, hanem az embertársi segítségnyújtásról is. A megtermelt javak elosztásának aránytalansága miatt, egyre jobban növekszenek a civilizációs szakadékok, melyek valóságos időzített bombák. Mindannyian veszélyben vagyunk. Azt hiszem, végre eljutottunk arra a pontra, hogy az emberiség a történelemben először kezdené megérteni ezt a helyzetet. Jelen esetben az angolok által használt globális nevelés is megmutatja a gyerekeknek, fiataloknak Afrika igazi arcát. Amennyiben lehet, megpróbálnak a lehetőségeiknek megfelelően segítő kezet nyújtani.
„Az ötvenes, hatvanas években, amikor a dekolonizáció kiváltotta általános öröm uralkodott, a harmadik világ vezérei és a környezetükben lévő emberek abban reménykedtek, hogy valamiféle óriási, antiimperialista forradalom révén meg lehet majd szüntetni a gazdagság és a szegénység, az Észak és Dél között feszülő szakadékot. Fél évszázadnyi keserű tapasztalat megmutatta, hogy mindez zsákutcának bizonyult. A vezérek lejáratódtak, az emberek pedig elvesztették illúzióikat.” (Ryszard Kapuœciñskival készült interjú, 1999. dec. 24.)
Az emberek elvesztették a megújulásba vetett illúzióikat, ezzel együtt megkezdődött egy lassú beszivárgás, vagyis megindult az emigráció. Egyik ember a másik után, majd családok indultak el, hogy találjanak maguknak egy kis szűk otthont, helyet, bárhol ebben a fejlett világban.
A világ nagyobbik felének - ebben a pillanatban- nincsenek kilátásai egy jobb életre. Ez a fajta reménytelenség – a távlatok, lehetőségek hiánya – az, ami erősen kapcsolódik ahhoz az egyre jobban mélyülő szakadékhoz, amely elválasztja Földünkön a szegényeket és a gazdagokat.
A különböző szervezetek próbálnak enyhíteni a szegénységen, de sokszor csak felületesen kezelik a problémát. Sajnos a támogatások hiányában nincs lehetőség arra, hogy a felszín alatti gondokat is megoldják.
„Egy ízben meglátogattam Nigéria északi részén egy félnomád törzset. Évekkel korábban valamiféle hivatalnokok akkumulátorral működő tévékészüléket vittek nekik. Nézték is a bennszülöttek a tévét egészen addig, míg az akkumulátor le nem merült. Akkor aztán kidobták a televíziót és visszatértek korábbi nomád életükhöz, mindahhoz, ami évezredeken át volt őseik osztályrésze. Semmi sem változott.” (Ryszard Kapuœciñskival készült interjú, 1999. dec. 24.)
Ugyanez a helyzet a világ szegénység sújtotta területeinek többségében. Az életüket rövid időre megzavarja valamilyen újdonság, valamilyen érdekes, de mesterséges dolog. Ami egy idő után eltűnik és az élet a régi megszokott ütemében halad tovább.
Pont ezen akar változtatni a Skillshare International, hogy ne csak időlegesen segítsünk a szegényeknek, hanem megtanítsuk őket mindarra, ami ahhoz kell, hogy önállóan is gondoskodni tudjanak magukról.

Szegénység és betegség Afrikában
Minden második földlakó szegénységben él. Több mint egymilliárd ember azonban ahhoz is szegény, hogy életben maradjon. Évente 8 millióan, vagyis naponta 20 ezer ember hal meg a nincstelenség következtében.
Földünk hatmilliárdnyi lakosának mintegy fele él szegénységben, ami azt jelenti, hogy kevesebb bevétele van, mint amennyi a szükségletei fedezéséhez kellene.
Megállapítható azonban, hogy a nincstelenségnek is különböző fokozatai vannak. Ezek a Világbank meghatározása szerint: a mérsékelt szegénység, a relatív szegénység és az abszolút szegénység.
Az abszolút szegénység kategóriájába azok az emberek tartoznak, akiknek a napi bevételük nem éri el a 190 forintot, tehát nem tudják megvenni az alapvető élelmiszereket, javakat sem. Azokról a javakról van szó, amelyek az életben maradáshoz szükségesek. Ennek az oka, hogy évente több mint 8 millió ember hal meg a napi betevő falat hiánya, a betegségek, a fertőzések és a háborúk miatt. Naponta 20 ezer ember hal meg, anélkül, hogy a hírekben csak egy szót is ejtenének róluk.
Valamivel jobb helyzetben vannak a "mérsékelten" szegények, akiknek napi bevétele eléri a 190 forintot, de sajnálatosan már nem tudja elérni a 380 forintot. Ők is folyamatosan éheznek. Nem tudnak jutnak ivóvízhez, megfelelő egészségügyi ellátáshoz, gyermekeiknek nem tudnak alapszintű oktatást sem biztosítani. Sokszor nemhogy a minimális lakhatási körülményeik, de még ruházatuk sem biztosított. De ők életben vannak.
A relatív szegények azok, akiknek a napi bevétele az adott országra jellemző átlagjövedelem egy meghatározott szintje alatt van. Ez azonban teljes mértékben relatív, mert más a szegénység az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon.
Hiszen annak az életszínvonalnak, ami az USA-ban szegénységnek számít, Magyarországon sokan örülnének, míg a magyar szegénység jelentette "életszínvonalról" sok afrikai még csak álmodni sem mer.
A fent említettek mellett gondként felmerült az is, hogy idő közben a gazdasági fejlődésből kimaradt régiók mára olyan problémákkal küzdenek, ami a fejlett világ számára egyszerűen ismeretlenek. Sok olyan falu van, ahol korábban beszerezhető volt a műtrágya, talajjavító szerek. Így bárki hozzá tudott jutni. A szerek segítségével az emberek meg tudták termelni az életben maradáshoz szükséges táplálékot.
Sajnos mára olyan mértékben drágult ezen szintetikus kemikáliák ára, hogy a többség így már nem engedheti meg magának a megvásárlásukat. Ezek nélkül a földjük nem terem, aminek a következménye, hogy az emberek éhen halnak.
Akinek jut élelem az se biztos, hogy életben marad. Azok számát a tbc, malária és az AIDS tizedeli. Minden családban vannak olyan árvák, akiknek a szülei AIDS-ben haltak meg. Az emberek nem védekeznek a szexuális úton terjedő betegségek ellen, így nagyon gyorsan terjednek a betegségek, fertőzések. Sokszor helyi szokásokat, módszereket alkalmaznak gyógyításukként. Példának okáért, azt hiszik, hogy ha együtt hálnak egy csecsemővel akkor attól megtisztulnak, újra egészségesek lesznek. Ezzel a babonával viszont, egy újabb gyermeket fertőznek meg.
Léteznek olyan települések, ahol nincsenek fiatalok, felnőttek. Csak gyermekek és idősek. Ez nem azt jelenti, hogy a fiatal, felnőtt generáció nem dolgozik, hanem hogy szinte mind meghalt.

Vannak olyan fiatalok, akiket a halál elkerült a faluban, de még utolérheti a városban. A fiatalok jobb lehetőségek reményében, a városba költöznek. Ott is előfordul, hogy semmi pénzt nem tudnak hazaküldeni, csak a halottak koporsóit.
Nemcsak az AIDS, hanem a malária, és a tífusz is kíméletlenül szedi áldozatait. Malária megbetegedésben a családok háromnegyede szenved. Egyes becslések szerint hárommillió gyermek lesz évente a cecelégy által terjesztett kór áldozata. Sokkoló, ha ezt az adatot másodpercekre bontjuk, számítások szerint minden harminc másodpercben meghal egy csecsemő.
Annak ellenére, hogy minden falubeli tud a betegségről és ismeri a fertőző szúnyogtól védő hálót, mégis csak minden ötvenedik ember tudja megvenni magának ezt a pár dolláros védőeszközt.
Számunkra talán hihetetlen de vannak olyan falvak, ahol nincs autó vagy valamilyen gépjármű. Elképzelhetetlennek tűnik, de az emberek egy része még soha nem telefonált.

Bár úgy tűnik egyre többen igyekszenek segítséget nyújtani Afrikának, a számok nem ezt mutatják. A 2002-es egy főre jutó támogatások mértéke nem érte le az 5700 forintot sem. Majd a különböző járulékok miatt csak 2280 forint/fő jutott el ténylegesen Afrikába.
Ez nagyon kevés összeg. De kitartanak, nem adják fel a küzdelmet a szegénység és a nyomor ellen.

Személyes történetek

Kint tartózkodásom alatt módomban állt beszélgetni, interjúkat készíteni Zimbabwéből Angliába, Leicesterbe települt színesbőrűekkel. Őszintén beszéltek mindarról, amit hazájukban átéltek a szegénység és a nyomor kapcsán.
Ezek közül a párbeszédek közül néhányat emelnék csak ki. Az egyik beszélgetést Musi Katerere-vel készítettem, aki különböző fejlesztési projekteken, workshopok készítésén dolgozik. Korábban önkéntesekkel illetve holland diákok afrikai cseréjével foglalkozott. Úgy gondoltam a kérdezz-felelek forma helyett, összegezve írom le mindazt, amiről beszélgettünk.
„Musi Katerere vagyok, 42 éves. Idén volt tíz éve, hogy hazámtól távol élek. Pontosabban öt évet éltem Hollandiában, két évet Skóciában és már három éve, hogy itt Leicesterben élek.
Zimbabwéből származom, ott tanultam és fejeztem be tanulmányaimat. Oktatás, fejlesztés területén dolgoztam. Gyermekeim születése után egyre nehezebb volt a szakmámban elhelyezkedni.
Egy holland önkéntes szervezetnél dolgoztam mikor felajánlottak, hogy utazzak Hollandiába, a szervezet központjába és onnan koordináljam az önkéntesek munkáját.
Elfogadtam a lehetőséget, mivel egyedül nevelem két gyermekem és szükség volt a pénzre. A lányom kilenc, a fiam pedig hat éves volt. Édesanyámra hagytam őket.
Hollandiában az elején nehéz volt. Megszokni az új környezetet, távol a gyerekeimtől, az otthonomtól. Szakmailag sokat fejlődtem. Felkészítettem az Afrikába induló önkénteseket az ottani állapotokra, szokásokra, szabályokra.
Volt úgy az évek alatt, hogy 2évig nem tudtam hazamenni, meglátogatni a kicsiket, de anyagilag tudtam támogatni őket.
Nem volt könnyű, sem nekik sem nekem. Zimbabwében nem túl jó a helyzet, soha nem volt az. Nélkülözésben éltünk, sokszor a tartalékainknak köszönhettük, hogy életben maradtunk. Elmentünk a boltba, hogy élelmet vegyünk de a bolt üres volt nem volt benne semmi az ablakai be voltak törve.
Szeretem a hazámat, de valahogy gondoskodnom kellett a gyerekeimről.
A rossz dolgok mellett fantasztikus a családok, közösségek összetartó ereje. Tudtam, ha otthon hagyom a fiam és lányom, megtanulják a helyes értékrendet, kultúránkat, szokásainkat. Tudni fogják honnan jöttek, és büszkék lesznek rá, hogy honnan származnak. Egyházi bentlakásos iskolába tanultak, majd miután Angliában kaptam állást és sikerült egy lakást is bérelnem, utánam jöttek.
Fantasztikus érzés, nyugodtan lefeküdni aludni és tudni, hogy semmi baj nem történhet a gyermekeimmel mert itt vannak velem.”

Nyasha Chifundo, Musi lányával beszélgettem az életéről. Ő így mesélt a gyermekkoráról:
„Tíz éves voltam mikor az édesanyám a nagymamámra bízott minket és Hollandiába költözött. Az elején nehéz volt elviselni, hogy távol van tőlünk de tudtam, hogy ezzel rajtunk segít a legtöbbet. Több ezer kilométeres távolságban is közel volt hozzánk.
Fantasztikus mindaz, amit a hazámtól kaptam. A családom, közösségünk mindig mindenben összetartottak. Egyházi bentlakásos iskolában tanultam, ahol sok mindenre, többek között a helyes értékrendre, önfegyelemre, kitartásra tanítottak.
Két éve költöztem öcsémmel Leicesterbe.
Összehasonlítva Afrikában az életszínvonal sokkal rosszabb mint itt, az emberek, gyerekek éheznek. A nagy átlag napi ötven forintnál kevesebből él! Nincs áram, víz, szupermarketek, közbiztonság.
Az elején furcsa volt Angliában. Biztonságban érezem magam, de minden olyan más. Voltak gondjaim az itteni kultúrával. Teljesen más mint amiben felnőttem. Otthon nem rohanunk, időt szánunk a számunkra fontos emberekre. Szegényen, de nyugodtan, békében élünk. Szabad időnkben nem sétálgatunk a bevásárlóközpontokban mert ott ilyen nincs.
A család nagyon fontos így az unokatestvéreim egyben a testvéreim is.
Sokszor hiányzik a gyönyörű táj, az állatok és minden, ami az én országom.”
Tozo-t a zimbabweiek leicesteri közösségében ismertem meg. Elmesélte a történetét:
„Zimbabwében születettem. Tíz éves voltam mikor anyám kórházba került és nem sokkal utána meghalt. A faluban azt híresztelték, hogy boszorkány vagyok. Szerintük én öltem meg az anyámat. Hiába mondtam, hogy ez nem igaz, nem foglalkoztak vele. Úgy is bántak velem mintha egy boszorkány lennék. El akartak űzni. Azt hitték, hogy megrontom a többieket. Én bizonygattam, hogy nem vagyok az.
Nem volt hol aludnom, így apám a rendőrségre vitt. Otthagyott. Másnap hozott egy zsákot, melyben a ruháim, és a holmiim voltak.
Utána megint nem volt hol aludnom. Egy régi romos házban töltöttem az éjszakát, majd reggel hazamentem. Kaptam enni. Az apám elküldött a nővéréhez. A néném nem tudta vállalni, hogy velük éljek.
Ekkor az apám egy központba vitt, ahol rajtam kívül más gyerekek is voltak szülő nélkül.
Marie, az újdonsült mamám kitöltötte a papírjaimat, az apám pedig elment. Eleinte meglátogatott, aztán már nem. A családom többi tagja, testvéreim soha nem jöttek.
Ott nőttem fel. Megtanították nekem az élethez szükséges dolgokat.
Később a központban élő barátaim egy szervezet segítségével munkát kaptak Angliában. Velük jöttem. Találtam munkát és sikerült egy kisebb lakást bérelni. Végre rendes körülmények között élek. Sajnos a családomról azóta sem hallottam.
Sokat segített az itteni fekete közösség, olyanok nekem, mint a családom.
Szerencsém volt. Lehetőséget kaptam az élettől.”

Megdöbbentve hallgattam történeteiket. Ugyanakkor megtisztelve éreztem magamat, hogy beavatnak, elmesélik eddigi életüket. Feldolgozták mindazt, amin keresztülmentek. Ma már nem fájdalommal emlékeznek vissza a múltjukra.
Megfogadták, hogy segítenek az otthon maradottakon. Beszélnek másoknak mindarról, amit átéltek így próbálják felhívni még jobban a figyelmet Afrikára.

Módszertani gyűjtemény

Három hónap alatt különböző work-shopokon, előadásokon, projekteken vettem részt, melynek fő témái a szegénység, az AIDS és a Stigma-megkülönböztetés, az emberi jogok, és a konfliktus kezelés voltak.
Ezeken kívül gyereknek, fiataloknak tartott foglalkozásokon is voltam. Jelen tanulmányomban megpróbálom a kint használt módszereket magyar „formába önteni”.

Stigma And ADIS Workshop

Célja:
A csapatmunkán keresztül mutatja be, hogyan élik át a diákok a téma jelentőségét. Felhívja a figyelmet a megelőzésre, a megkülönböztetés kezelésére.

Eszközök: papír, toll, cd lejátszó, gyertyák, előre elkészített „confidence tree”- bizalom fa, melyet a work-shop elején a terem egyik falára felhelyezünk.

Workshop felépítése:

Bemutatkozás, egymással való megismerkedés (10perc):
A work-shop elején, a köszöntés után rövid bemutatkozás történik, mivel egy adott osztályon kívül bárki részt vehet rajta.
Ismerkedési játék: körben állunk és a bemutatkozó személy három dolgot mond magáról, amik lehetnek igazak vagy hamisak. A többi embernek kell kitalálnia, hogy az illető igazat mond-e vagy hazudik. Ez a játék segít lebontani a gátlásokat, a hangulaton is sokat változtat.

Bevezetés (15 perc):
A foglalkozás vezetője a confidence tree elé áll és felvezeti a beszélgetés témáját. Majd megkéri a résztvevőket, hogy ragasszák fel a nevükkel ellátott papírt a fának arra a részére, ahol ő a work-shop elején áll.(- szellemileg, érzelmileg)
Miután mindenki felragasztotta a maga papírját, közösen megbeszélik azokat. Ilyenkor személyes történetek is előkerülnek. Fontos, hogy tisztázzuk a csoport tagjaival, hogy a work-shopon elhangzott véleményeket, gondolatokat, személyes történeteket bizalmasan kezeljék, a csoporton kívülre nem kerülhet.

Egy személyes történet előadása és megbeszélése (45 perc):
Az előadók által előre megírt történetet, drámát adják elő. Gyertyákat, különböző hangokat használnak a történet hitelességének érdekében.
Az előadás végén átbeszélik, kielemzik a látottakat, hallottakat. A work-shop az iskolán kívül, a leicesteri AIDS központban van, ez sokat segít abban, hogy a diákok jobban megnyíljanak.
A történet kapcsán beszélgetnek az AIDS-ről, annak kialakulásáról és a vele járó megkülönböztetésről, kiközösítésről.

Fontos, hogy a három órás work-shop alatt ha lehet fél óránként tartsunk egy kis szünetet a figyelem fenntartása érdekében.

Csoportmunka (45perc):
Csoportokra bontjuk a fiatalokat egy kedvelt csoportbontási játékkal. Négy állatot (elefánt, krokodil, majom, csirke) írunk fel a papírra. Mindig a csoport létszáma határozza meg, hogy hány állatot írunk fel. Majd miután mindenki megkapta a saját állatát, el kell játszania azt és így találják meg a csoportok tagjai egymást.
Minden csoport kap egy kérdést, és ahhoz kell leírniuk a gondolataikat, véleményüket.
A csoportoknak kiosztott kérdések körbe mennek, így minden csoport hozzáírhat a másik csoport gondolataihoz.

Csoportmunkák közös kiértékelése (20 perc):
Beszélgetés zárásaként minden csoport kiválaszt egy személyt, aki bemutatja a csoport által végzett munkát.
Sok esetben a diákokon kívül olyan más diákok, fiatalok is jelen vannak, akik a betegség hordozói. Ez sokszor csak a csoportmunkák alatt derül ki. Mesélnek mindarról, amit átéltek főleg a negatív diszkriminációról.
A személyes tapasztalatok által sokat fejlődik, változik a diákok véleménye.

Befejezés
Zárásként, újra a confidence tree-hez térünk vissza. Áthelyezhetik, módosíthatják a nevükkel ellátott papírt, közben pedig összefoglalják, hogy egyénileg miben fejlődtek.

Igény és szükség

Cél: A fiataloknak különbséget kell tenniük a szükséglet és az igény között, illetve felismerni az alapvető szükségleteket.
Résztvevők: 13 és 18 év között
Időtartam: 20-60 perc
Eszközök: papír, toll, igény és szükség kártyák.

Instrukciók:
A gyerekeket párokba osztjuk, és eléjük helyezzük a kártyákat. Megkérjük őket, hogy három szempont szerint válogassák szét azokat. A három szempont pedig: a világ összes gyermeke számára a legfontosabb dolog; legkevésbé fontosabb; amit nem tudnak eldönteni, hogy az előbbiek közül melyik csoportba sorolnák.
Miután kiosztjuk a lapokat, megkérdezzük őket, hogy biztosan megértették-e a feladatot.
Majd válasszanak ki a legkevésbé szükséges kártyák közül öt kártyát és vitassák meg döntéseiket.
A következő feladat: az új kormány lehetőséget ad a fiataloknak, hogy meghatározzák, hogy mire van szükségük és igényük. Lehetőségük van kiegészíteni az igény és szükséglet kártyákat. (maximum négyet)
Majd az új kormány gazdasági és politikai okokra hivatkozva felkérte a fiatalokat a lista 24-ről 16-ra való csökkentésre.
Ezt követően kérdezzük meg tőlük:

  • Melyik kártyákat választották ki először és miért?
  • Melyik kártyát választották ki a második felszólításra és miért?
  • A kártyák kiválasztása során volt-e bármilyen nézeteltérés? Melyiknél, miért?
  • Mi a különbség igény és szükség között? A csoportosítás után melyik az igény és a szükség lista? Mi tartozik oda?

Fontos, hogy a módszer alkalmazása előtt, előre elkészítsük az igény és szükség kártyákat.
Jelen tanulmányomban bemutatom az alkalmazott kártyákat, de ezektől függetlenül bármi mást is rajzolhatunk rá, csak a témához kötődjön.

Igény és szükség kártyák:

( Az ide illesztett képek, kártyák elkérhetőek e-mailen a kikoto@kikoto.org címről)

Jogok és kötelezettségek:
Kedvelt módszer a jogok és kötelezettségek bemutatására, a következő játék. Általában általános iskola utolsó osztályában és a gimnáziumban használják. Így a gyerekek megtanulják mik a jogaik, de egyben a kötelezettségeik is. Rávilágíthatunk arra, hogy az afrikai gyerekeknek nem ugyanezek a jogaik, kötelezettségeik vannak.
Cél: Elmagyarázni a gyerekeknek, hogy ha jogaik vannak, akkor kötelezettségeik is.
Jogaik ismertetése.
Résztvevők : 14 és 18 év között
Időtartam: 30 perc
Eszközök: Jogok és kötelezettségek papírok fénymásolata, papír, ragasztó, olló, A3-as papír
Instrukciók:
Három, négy fős csoportokra osztjuk a gyerekeket, majd oda adjuk nekik a jogokat és kötelezettségeket tartalmazó papírokat. A gyerekeknek össze kell párosítaniuk a „jogom van” papíron lévő képeket a „kötelezettségem van” papíron lévő képekkel.
A képeket kivágják majd a helyes párokat, ragasztó segítségével felragasztják egy másik lapra.
Megoldó kulcs: 1-B, 2-E, 3-F, 4-C, 5-D, 6-A, 7-G, 8-H
Egy-egy kockát üresen hagyunk, hogy a fiatalok le tudják írni, rajzolni, hogy számukra mi a jog és a kötelezettség.
Miután a helyes párokat felragasztották, véleményeiket leírták, rajzolták, megkérjük a csapatokat, hogy válasszanak ki maguk közül egy embert, aki összegzi a csoport munkáját.
A csoport a beszámolók után, közösen kijavítja a hibákat, megvitatja ki mit gondol egyénileg a jogokról és a kötelezettségekről.
A kártyákat kiegészíthetjük más jogokkal és kötelezettségekkel. Használhatjuk őket eredeti angol nyelven készségfejlesztésre vagy lefordíthatjuk őket magyar nyelvre.

„Jogaim” :

( Az ide illesztett képek, kártyák elkérhetőek e-mailen a kikoto@kikoto.org címről)

„Kötelezettségeim” :

( Az ide illesztett képek, kártyák elkérhetőek e-mailen a kikoto@kikoto.org címről)

Globális látásmódú ember

Cél: Felismerni az értékeket, tudást, állásfoglalásokat, viselkedés mintákat, készségeket, ami a globális emberré váláshoz kell.
Résztvevő: 16-19 éves korig
Időtartam: 20-30 perc
Eszközök: fénymásolat egy lányról és egy fiúról, tol, papír, 6-8 flip-chart papír,

Instrukciók :
Minden fiatalnak adunk egy papírt, melyen egy fiú és egy lány látható. Majd mindenkinek le kell írnia a fiú, lány kép köré annyi szót, kifejezést, amennyivel a „globális embert” jellemezni lehet. Ezek után válasszák ki azt a szót, kifejezést, amelyik a legközelebb áll hozzájuk, amint meghallják a „globális ember” kifejezést.
Ezt követően vegyük elő a flip-chart papírokat és papíronként írjunk föl rá : tudás, készség, viselkedés, érték. E négy csoport szerint csoportosítsuk a lány, fiú mellé felírt szavakat, kifejezéseket.
Fogalom meghatározással segíthetünk nekik a csoportosításban:

  • Tudás (fej): a lényeges tudás megértése, elsajátítása
  • Készségek (kezek): személyes eszközök és erőforrások a tudás használatára
  • Értékek és viselkedés minták (végtagok): indíték döntéshozásra
Miután mindenki végzett a csoportosítással közösen megbeszéljük, hogy mi is kell a globális szemléletmódhoz.
Zárásként, pedig megkérdezzük őket, hogy hogyan fejlődött, alakult ki a saját globális szemléletmódjuk.

Írd körbe szerinted milyen lehet egy „globális ember”
(használhatsz kifejezéseket, tulajdonságokat is)

( Az ide illesztett képek, kártyák elkérhetőek e-mailen a kikoto@kikoto.org címről)

Felhasznált irodalom:

-This Global Citizenship Resource Pack : 2005, East Midlands Network for Global Perspectives in Schools