Győrkőc Fesztivál Keret Egyesület helyszín

Mielőtt még azt gondolná a többség, hogy nem csinálunk semmit a nyár folyamán, gyorsan szeretnénk közölni mindenkivel, hogy egyesületünk a III. Győrkőc Fesztiválon jelenik majd meg az összes eddig összevásárolt vicces kerékpárjával, hogy kicsiket és nagyokat örvendeztessen meg az esemény két napja alatt. De akkor bővebben arról, hogy mire és mikkel készülünk.

Helyszín

A fesztivál fő helyszíne alapvetően a Radó sziget és a környező területek. A nagyszínpad például az I. világháborús emlékmű medencéje felett épül. Innen egy ugrás (ezt most szó szerint értjük, mert a Radó szigetről át lehet majd szánkázni egy kötélpályán a Rába túlpartjára) a Mihalkovics sétány, ami a Kalandrét nevet kapta a fesztivál szervezőitől. Lesz itt például Zorb. Az a nagy felfújt, átlátszó gömb, amit először egy Jackie Chan filmben láttam, ahol a benszülöttek elől menekült benne a furfangos főszereplő. Aztán lesz itt Forma 1-es autópálya akkumulátoros kisautókkal. Meg az egyesületünk standja, rengeteg kerékpárral.

Kerékpárkölcsönző

Az egyik szolgáltatásunk a nem győri látogatóknak szól. Gyerekülésekkel ellátott kerékpárokat és gyerekkerékpárokat lehet tőlünk kölcsönözni, hogy az ebédet mondjuk egy másik városrészben abszolválhassa a család. Vagy ki lehet tekerni a Püspök erdőbe. Vagy várost nézni. Vagy elmenni megkóstolni az idei nyár legjobb győri fagylaltjait, amik köztudottan nem a Belvárosban kaphatóak. A kerékpárokat kaució letétele és egy kis bürokrácia után lehet elvinni. Mindegyikhez adunk lakatot is. A kerékpárokat köszönjük Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Schwinn Csepelnek!
A kerékpárkölcsönző a fesztivál ideje alatt tart nyitva:
szombat - 10:00-20:00
vasárnap - 10:00-18:00

Kerékpáros vidámpark

Az elvihető kerékpárok mellett az egyesület tulajdonában lévő nem hétköznapi kerékpárok is kipróbálhatóak lesznek. Velocipéd, fix hajtású kerékpár, futkosós kerékpár, fekvő kerékpár, tandem, óriásgokart, utánfutós kerékpárok, bringóhintó szerepel a kínálatban.

Gyorsszervíz

Ha valakinek gondja lenne a saját gépével azt helyszíni gyorsszervízünkben helyrepofozzuk.

Egyéb kerékpáros program a fesztiválon

Nem mi leszünk az egyetlen kerékpáros program a fesztiválon. A Radó sziget másik végében, a Vénusz szobor közelében a Vuelta Sportiroda Biciklisulija működik majd, ahol a szakszerű segítséget és útmnutatást kaphat mindenki a szabályos közlekedéshez.

Várunk mindenkit nagy szeretettel a standunkon a Győrkőc Fesztiválon!