Ismét eljött az évvége, úgyhogy számvetést készítünk a 2008-as évben történt főbb eseményekről a Keret Egyesület háza táján. Egyrészt azért, hogy így könnyebben rekonstruálható legyen, hogy mit tettünk egy év alatt, másrészt a 2009-es pályázatoknál könnyű lesz ezt az anyagot kopipésztelni, amikor azt kell bizonyítani, hogy egyesületünk szorgos hangyaként tesz-vesz az alapító okiratban leírt célok eléréséért.
A tavalyi év úgy kezdődött, hogy elnökünk a fővárosba költözött, ahonnan azóta sem akaródzik neki hazajönni. Viszont nyertünk egy masszív kapcsolatot a Magyar Kerékpáros Klubnál. Aztán az év folyamán az egyesület alapítói közül egyre többben indultak útnak Budapestre. Ebből már sejteni lehetett, hogy változások lesznek az év folyamán. Az
A korábbi évek kerékpáros akció és a fővárosi kapcsolatok elég ismertséget adtak ahhoz, hogy az év nagy részében a biciklizéshez kapcsolódó programokhoz tudott az egyesület kapcsolódni. Elsőként januárban hirdettük az MKK vonatozós kérdőívét.
A Föld Napja alkalmából, április 19-én sikerült ronggyá áznunk a kerékpáros felvonulás közben. A levezető programok alatt ilyen probléma nem nehezítette a lebonyolítást.
A GKM jóvoltából a tavalyi év egyik nyertes településére juthattak el a Mobilitási Hét hazai programjainak szervezői idén. Koprivnicában egyesületünket Dr Drapán Szilvia képviselte.
2008. szeptember 16-a és 21-e között, szerveztük, koordináltuk Győrben a Mobilitási Hét eseményeit több civil szervezettel és az önkormányzattal közösen. Idén a programok között nagyobb számban volt városfejlesztéssel foglakozó rész, míg korábban az egészséges életmód propagálása volt a fő cél. A kerékpáros programok mellett több, a fenntartható fejlődéssel, a közösségi közlekedéssel kapcsolatos program futott a városban a hét folyamán.
A Keret elnevezés létjogosultságát erősítettük azzal, hogy más szervezetek, csoportok számára is engedélyeztük (sőt támogattuk) a publikálást honlapunkon. Azoknak a szervezeteknek a listája, akik 2008-ban éltek a lehetőséggel:
Az egyesület honlapján leírtak és a programjaink elősegítették, hogy Győrben is létrejöhessen Magyar Kerékpáros Klub tagszervezet. A szervezet tevékeny részt kíván vállalni a győri kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében.
Mindig nekifutunk, amikor feltör bennünk a lelkesedés, aztán valahogy mindig abbamarad. A folyamatos programokra gondolok. Az állandó jelenlétre.
Kettő alkalmat élt meg az év elején. Az első február 14-én a civil médiával foglalkozott és az Alternatíva kapcsolatot hozta be az egyesületbe. A második március 13-án már nem került megrendezésre, mivel a meghívott előadó lemondta. Azóta a témát nem feszegettük.
A Víz Világnap nagyszabású programjait financiális okokból nem sikerült megszervezni március 22-én.
Becsatlakoztunk a Gyermekek Háza és a Mediawave Alapítvány kezdeményezésébe tanácsokkal és előadásokkal.
Az önkormányzat nem vállalta be, mi pedig igen. Győrben szerveztük meg a GKM felkérésére a 2008-as Mobilitási Hét programszervezőinek szóló nyitókonferenciát május 22-23-án.
Bár kívülről úgy tűnhetett sokaknak, hogy ezen a téren nem történik semmi az egyesület háza táján, azért elég sok programban részt vettünk az év folyamán. (Sajnos ezeknek a megmozdulásoknak a dokumentációja néha hiányos.) EVS küldő szervezet vagyunk, bekerültünk a nemzetközi adatbázisokba, aminek nyomán a jelentkezési határidő előtt rendszesen eltömítik a külföldi szervezetek partnerkereső emailjei a postaládánkat. Ezen megkeresések egy részét publikussá is tettük a honlapunkon, vagy próbáltunk hozzá embereket keresni. Jó hír, hogy a külföldi fogadó szervezetek mellet egyre több magyar fiatal is érdeklődik nálunk külföldi EVS lehetőségek kapcsán. Czibik Márti az év egy részét Szlovéniában töltötte (2008 júliusáig tartott az EVS program számára), mint önkéntes, ezért jó rálátása van a program menetére. Lehetőségéhez mérten próbál is foglalkozni a hozzánk fordulók kérdéseivel, kéréseivel.
A szlovén kapcsolatból egy nyertes pályázat is született. A Competitive Edge néven futó, egy éves projekt Kick Off Meetingje Győrben zajlott április 13. és 16-a között, négy ország ifjúsági szervezeteinek részvételével. Azóta a projektben résztvevők (Cili, Márti, Helga) túl vannak jó pár beszélgetésen és egy november végi brnoi találkozón. Ehhez kapcsolódóan online kérdőíves kutatást futtattunk augusztusban és elkészült egy interjúfűzér is civil vezetőkkel. Jelenleg a leadandó anyagok írása zajlik.
A jó együttműködések további sikeres pályázatokat és együttműködéseket szülnek. Júliusban érkezett a felkérés Hollandiából egy következő programhoz. A projekt célja egy kulturális portál kialakítása. Örömmel jelentjük, hogy a pályázat nyert, úgyhogy lesz min dolgozni 2009-ben is...
Jártak lányaink Anatóliában február 22. és 29-e között és Grúziában a nyáron.
Akikre a legbüszkébbek vagyunk. Fiatalok, tettrekészek és nem lehet őket semmivel sem eltántorítani attól, hogy újságot csináljanak. Mivel Martinék 18 éven aluliak és informális csoportként működnek, ezért befogadó szervezetként adtunk be pályázatot a Mobilitáshoz. A pályázat nyert, így a lap 2008 szeptemberétől egy éven keresztül biztosan megjelenik. A pályázat nagy tanulsága: nem elég nyerni, a pénzt néha ki is kell verni a pályázatot kezelő hatóságból...
Egyesületünket Győr Integrált Városfejlesztési Stratégiája (IVS) kapcsán többször hívták egyeztetésre. Mi pedig mentünk és elmondtuk a véleményünket.
Ebben a fejezetben nem csak a boros megmozdulásokról lesz szó, hanem minden olyan szabadidős megmozdulásról, aminek köze volt túrához.
Kezdtük az évet egy pannonhalmi pincetúrával január 18-án, majd április 5-én Hangyál Balázst látogattuk meg nyúli birtokán. Ezen kívül 12 alkalommal gyűltünk össze a Rio Cafe & Loungeban, hogy borokról beszélgessünk, kezünkben bor szorongatva. Az előadásokon átlagosan 30-35 fő volt jelen. Pósa Viktor jóvoltából pedig gyűjtögetős borbírálati lapokkal bővült a szétosztható bigyók tárháza. Sajnos a nyári, kerékpártúrával ötvözött burgenlandi bortúra meghiúsult, de idén mindenképpen pótolni fogjuk, ígérjük.
A már hagyományosnak mondható Duna-napi bringatúra viszont nem maradt el június végén. A nagy szervezések mellett pedig a tagok és az olvasók önálló szervezései is felkerültek a honlapra. Az évet pedig Bejglitúrával zártuk december 30-án.
A tavalyi év során megkezdtük az egyesület felszerelését mindenféle hasznos dologgal, amit a tagság használhat, ha akar. A tavalyi év szerzeményei:
Sok pályázatot nem írtunk 2008-ban, de azok legalább mind nyertek.
És persze az 1%-os kampány, amit 2008-ban folytattunk először, nem is rossz eredménnyel, a végeredmény: 230.854 Ft.